Csökkent, de még őrzi erős piaci pozícióit a magyar pulykatermelés

Csökkent, de még őrzi erős piaci pozícióit a magyar pulykatermelés
A magyar pulykaágazat az utóbbi hat évben folyamatosan veszít pozícióiból, de még mindig meghatározó szereplő az európai, sőt a világpiacon is – áll a Baromfi Termék Tanács Független Hírügynökséghez pénteken eljuttatott közleményében.

Egyre kevesebb pulykát nevelnek Magyarországon, 2004-hez képest 2009-ben mintegy ötödével csökkent az ágazat teljesítménye – áll a Baromfi Termék Tanács közleményében. A pulykatenyésztés és a pulykahúsból előállított termékek készítése ennek ellenére sikeresnek mondható, hiszen az ágazat a rendszerváltás óta jelentősen növekedett.

Magyarországon az egy főre jutó baromfihús-fogyasztás 2009-ben 32 kilogramm volt, ami jelentősen meghaladja a 25 EU-tagállam 24,1 kilogrammos átlagát. A magyar fogyasztás döntő részét a csirkehús tette ki, fejenként 18,8 kilogrammal, de jelentős a pulyka fogyasztása is, hiszen a csirke után a második helyen szerepel 7,5 kilogrammal.

Magyarországon a baromfitermelés 2006-ban 427 ezer tonna volt, és a 2010-es előrejelzés szerint az össztermelés már 455 ezer tonna lehet. Magyarország a világ pulykahús-termelésének a 2 százalékát adja, míg a világ pulykahús exportjából 5 százalékkal részesedik – áll a termék tanács közleményében.

– Független Hírügynökség –

Címkék: , , ,







hirdetés