Csak a bátoriak örülhettek szombaton

Csak a bátoriak örülhettek szombaton
© Fotó: Pusztai Sándor
Nyírbátor, Sényő – Mindkét meccsen 1-0 volt a végeredmény, aminek csak a bátoriak örülhettek. A sényőiek tizenegyesgóllal veszítettek és több mint egy félidőn át tíz emberrel játszottak.

Szokatlan időpontban, most szombaton fociztak az NB III-as csapatok. A Sényő-Carnifex Jászberényben vizitált. Az első félidőben két büntetőgyanús helyzetben néma maradt a játékvezető sípja, amikor a hazaiknál történt egy hasonló szituáció, akkor viszont harsant a síp. A berényiek köszönték szépen és bevágták. Ráadásul a félidő végén a reklamáló Kristófi Sándor sárga után pörölt a játékvezetővel amiért pirosat kapott. Ez már dönt volt, tíz emberrel is tartotta magát a sényői alakulat, de a labdabiztos hazaiak éltek a lehetőséggel és otthon tartották a három pontot.

A nyírbátori meccset ragyogó időben frissen kezdték a felek az első tíz percben csipkedték magukat a játékosok, mindkét oldalon maradtak ki egye-egy helyzetek. Utána már nem sok érdemleges történt. Szünet után ez folytatódott, zömében mezőnyjáték volt, a vendégeknek volt több élehetősége, ám ezek közül egyet sem tudtak értékesíteni. Nem úgy a bátoriak, a hajrá végén a csereként beáll Scheibli Máté beadása után Tóth Márk tizenegy méteres bombafejessel mattolta a gyöngyöseket.

Nyírbátori FC-Gyöngyös 1-0 (0-0)

Nyírbátor, 300 néző, v.: Kátai (Köteles, Rideg)

Nyírbátor. Vasas – Reznek (Bernát), Sárosi, Müller, Tóth M., Vámos, Benkő, Boros, Fenyőfalvi, Terdik (Scheibli), Kovács E. (Bagi) Edző: Szilágyi Krisztián.

Gyöngyös: Daróczi – Fekete, Csornij, Fehér, Laurinyecz, Horváth, Lizák, Tarnai (Dávid), Niedermüller, Gábriel (Molnár) Forgács. Edző: Török János.

Gól. Tóth (90.). Jók: Vasas, Tóth, Fenyőfalvi, illetve Laurinyecz, Tarnai. Tudósító: Janovics János.

Szilágyi Krisztián: – Kiegyenlített, küzdelmes mérkőzésen a jobb helyzetkihasználásnak köszönhetően megérdemelten nyertünk. Gratulálok a játékosaimnak.

Török János: – Szünet után a helyzetek sokaságát dolgoztuk ki, amelyek sorra kimaradtak ezt a nyírbátoriak a kilencvedik percben megbosszulták.

Jászberény-Sényő-Carnifex 1-0 (1-0)

Jászberény, 300 néző, v.: Jakab (Schweighardt, Rózsa)

Jászberény: Miski – Szemere, Szöllősi, Hevesi-Tóth, Ludasi, Fejes, Ilkovics, Szanyi, Farkas (Szanku), Svedyuk, Sándor (Szabó). Szakmai igazgató: Huszák Géza.

Sényő-Carnifex: Gagyi – Bodó, Klepács, Kristófi, Phrakonkham, Haburcsák (Tamás), Fabu, Marics (Ruska), Kapacina, Barcsy, Márton. Edző: Imre László, Fiúmei Viktor.

Gól: Farkas (23., 11-esből). Kiállítva: Kristófi (43.). Tudósító: Pehely Zoltán.

Huszák Géza: – Nem véletlenül tart ott a Sényő ahol tart. Hiába voltak csak tízen nem tudtuk végig vinni a támadásainkat, ezért lett csak egy nulla az eredménye.

Imrő László: – Gratulálok a hazaiaknak, attól ők sokkal jobbak, hogy olyan támogatást kapjanak, mint amilyet az első félidőben kaptak. Kíváncsi lettem volna, hogy ha az első játékrészben egyenlő feltételek mellett játszunk, akkor mi történt volna az első és a második félidőben.








hirdetés