„Csak egy ember vagyok az átlagból, nincsenek nagy tetteim”

Sinka Gábor
Sinka Gábor
Nyíregyháza – Egy évig jóformán magatehetetlen volt, fél teste gipszben, de ezt is túlélte, és dolgozott tovább. A Kelet arcképcsarnoka: Sinka Gábor okleveles könyvvizsgáló.

Ülünk Gáborral a kertvárosi társasházuk nappalijában, és ő kérdez először: miért éppen rá esett a választás, hiszen csak egy ember a nagy átlagból, nincsenek nagy tettei, csak dolgozott, igaz, a nyugdíj után is.

Válaszul mondom neki, ne higgye, hogy rendkívüli termete miatt emelkedik ki az arcképesek népes mezőnyéből (egyébként 196 centiméter magas), csak úgy elvegyül a többi átlagdolgozó között, de története mindenkinek van, ami tiszteletre méltó.

– Egyébként szó szerint bennszülött nyíregyházi lennék, 1941. augusztus 28-án jöttem a világra, apám közismert hentes és mészáros volt a régi piacnál, a Debreceni út mentén. Született egy húgom is, édesanyám velünk foglalkozott, háztartásbeliként. Itt jártam az iskolákat a régi Prepától az akkor még általánost is oktató Kölcseyn át az evangélikus 4-esig, majd a Báthori utcán a pénzügyi technikumban végeztem. Ott volt egy kis szerencsém: pénteken érettségiztem és hétfőn már sikerült is munkába állnom az OTP-nél. Persze, akkor más idők jártak e téren – meséli Sinka Gábor, aki 1959-ben a betétes részleghez került és lehúzott 16 évet a takaréknál.

Eközben nemcsak megnősült, hanem munka és család mellett levelezőn elvégezte a számviteli főiskolát, majd az okleveles könyvvizsgáló diplomát is megszerezte. Közben átcsábították a Vízügyhöz (8 év), majd a Kommunikációs Vállalatnál dolgozott tanult szakmájában hat évig, utolsó munkahelye a Cipőipari Ktsz. volt.

Két születésnap

– Mondhatnám azt is, minden munkahelyen jól éreztem magam, szépen haladtunk családilag is, mígnem jött egy tragikus eset. Kocsival haladtam a Soltész Mihály utcán, és az egyik mellékútról elém vágott egy másik autó. Kis híján ott maradtam… Ez a születésnapom előtt egy nappal történt, a kórházban csak másnap, augusztus 28-án tértem magamhoz. Ezért szoktam kérdezni, mikor felköszöntenek, hogy az első vagy a második szülinapomat tisztelik meg.

Egy évig jóformán magatehetetlen volt, fél teste gipszben, de túlélte, és dolgozott tovább. Sőt, amikor eljött a nyugdíj ideje, akkor sem pihent: 12 évig visszajárt ­szaktárgyat tanítani a közgazdaságiba, s kijárt ugyanennyi évig óraadóként a kállói Korányiba is.
– A Balogh Máriával kötött házasságunkból két fiúnk született, az egyik itthon számítógépes szakember, a másik külföldön zenész, nekik már van egy gyermekük, úgyhogy nagyszülők is vagyunk.

Mint átlagon felüli magas embert leginkább a kosárlabdázás érdekelte fiatalkorában, persze most már csak a nézőtéren lehet felfedezni. Aztán – a felesége a Cukorbetegek Nyíregyházi Egyesületének a titkára – sokat járnak kirándulni is, most épp Erdélybe tartanak.
– Van egy kis telkünk Tokajban, faházzal, néhány gyümölcsfával, és sok-sok gazzal, csak győzzük rendben tartani. De ez a munka is örömet ad mindkettőnknek, mert kint vagyunk a szabadban, a friss levegőn, ami jót tesz az egészségnek.

– Angyal Sándor –








hirdetés