Csak egy karnyújtás
Bednárik Mónika
Nem azért, mert nem volt igaz amit hallottak, hanem mert nem hősök akartak lenni, csak emberek: jószándékkal, együttérzéssel. Nem a nápolyi, vagy az 500 forintos vásárlási utalvány miatt visszatérő „vendégei” a szervezett véradásoknak, vagy a Vérellátó Központnak, belülről jövő késztetésük másoknak segíteni, mert egészségesek és mert megtehetik.
Nemrég egy több mint 50-szeres donor arról mesélt, hogy akkor döbbent rá a véradás fontosságára, amikor a felesége életének a megmentéséhez több mint 3 liter vérre volt szükség. Beleborzongott a gondolatba, hogy mi történt volna akkor, ha azt mondják a műtőben: nincs több 0 Rh-negatív vér. Élharcosa és szószólója lett a világ legolcsóbb, és mégis talán a leghatékonyabb karitatív tevékenységének. Soha nem vágyott ezért elismerésre, soha nem büszkélkedett azzal, amit tesz, de büszke azokra, akiket sikerült az életmentés semmi mással össze nem hasonlítható ügye mellé állítani.
Véradóvá vagy vérre, vérkészítményre, vérplazmára váró beteggé, sérültté válni ugyanannyi idő: egyetlen pillanat. És mégis mekkora különbség, egy egész élet van a két karnyújtás között.
