Csak kapaszkodásra futotta

Szabó Valériát ezen a mérkőzésen nem lehetett tartani
Szabó Valériát ezen a mérkőzésen nem lehetett tartani - © Fotó: www.iuventa-zhk.chemkostavarena.sk
Kisvárda – Korai hátránya után legfeljebb három gólnyira tudott felzárkózni a kisvárdai női kézilabda-csapat Siófokon.

A hatodik forduló mérkőzéseit rendezték a hétvégén a női kézilabda NB I-ben, és a korábbi ötben egyszer sem sikerült elérni, hogy jól, vagy legalábbis elfogadhatóan kezdje a soros mérkőzését a Kisvárda Master Good SE.

Szombaton, Siófokon sem…

Az első gólt ugyan a kisvárdai színekben az eddigi legjobb meccsét produkáló Szabó Valéria révén ugyan a vendégek szerezték, de Erdősi Ildikó találatát követően, a hatodik percben, 5–1-nél már a várdai edzőnek, Kovács Péternek kellett időt kérnie. Sikerült is megállítani a lejtmenetet, egyesével szinte valamennyi vendégjátékos betalált, és három-négy gólban stabilizálódott a hazai előny. Az első félidő utolsó tíz percre azonban nagyon rosszul sikerült, és mivel a második játékrész első találata is a siófokiaké volt, 20–12-ről kellett kezdenie megint a kapaszkodást a KKC-nak.

Jött is egy 5–1-es vendégszakasz, amelyből leginkább a világbajnok brazil balszélső, Samira Rocha vette ki a részét, majd ugyanő kétszer, Marija Gedroit pedig további egy alkalommal hozta fel három gólnyira a Kisvárdát. Vagyis 25–22-nél nem tűnt reményvesztettnek a hajrá, ám a siófokiak beállósa, Aszma al-Gaui is elemében volt, így közelebb már nem engedte magához a Siófok a vendégeit. A végére már mindkét oldalon mindenki lehetőséget kapott, és Julia Kucherova hétméteresgólja jelentette a mérkőzés utolsó találat, a hazaiak így hat gólos különbséggel nyerték meg az összecsapást.

A várdaiak kedden délután újra pályára lépnek, ezúttal a Magyar Kupa harmadik fordulójában, az NB I B-s Szeged KKSE otthonában.

NB I, női: 6. forduló

Siófok KC–Kisvárda Master Good SE 35–29 (19–12)

Siófok, 500 néző, v.: Bonifert, Oláh V.

Siófok: Pastrovics – Such 2, Nze Minko 5, M. Agbaba 3, al-Gaui 10, Triscsuk 6/3, Erdősi 5. Csere: Gercsó (kapus), Deáki, J. Agbaba, Németh Cs., Ferenczy, Bulleux 4, Farkas E., Brettner, Mihályi. Edző: Horváth Roland.

Kisvárda: Dzsukeva – Vukojevic 2, Umanec 4, Szabó V. 7, Dmitrovics 1, Rocha 7, Kucherova 4/2. Csere: Puscas (kapus), Lévai 1, Gedroit 2, Gidai, Tarjányi 2, Mihovics, Bízik B. 1, Héjjas, Dudás G. Edző: Kovács Péter.

Az eredmény alakulása, 1. perc: 0–1, 6.: 5–1, 10.: 7–4, 15.: 11–8, 22.: 14–10, 33.: 20–12, 36.: 20–15, 41.: 22–18, 44.: 23–20, 52.: 29–23, 56.: 33–27.

Kiállítások: 4, ill. 12 perc Hétméteresek: 3/3, ill. 2/2

Mesterszemmel

Horváth Roland: – Végre sikerült elérnünk, hogy jól kezdjünk a mérkőzést. Az első félidővel kifejezetten elégedett vagyok, jó kézilabdát játszottunk. A másodikban már nem játszottunk ennyire jól.

Kovács Péter: – A Siófok jobban játszott, mint mi. A második játékrészben sikerült helyenként jól játszanunk, de ez kevés ahhoz, hogy egy ilyen csapat ellen eredményt tudjunk elérni.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdetés