Csak kétszer vagy fiatal

Csak kétszer vagy fiatal
Csak kétszer vagy fiatal
A József Attila Színház fergeteges sikert aratott a Vidor fesztiválon.   video

Minden színházi előadásnak megvan az itt és most varázsa. A néző bekukucskálhat mások életébe, drámájába vagy örömébe. Arra figyel, hogy ott, abban a másik életben hogyan oldódnak meg a konfliktusok, képesek-e feldolgozni az örömöt és a bánatot.

A Csak kétszer vagy fiatal komédia, amelyet a József Attila Színház hozott el Léner Péter rendezésében, nem gyötri meg a nézőt drámai tanulságokkal, inkább arra tanít, hogy életünk végéig kell tudnunk örülni egymásnak, kell szeretnünk azokat, akik a közelünkben élnek.

Gordon Brooks, alias Brooksie, ez a kedves, öreg sármőr 35 év mámoros boldogság után hirtelen magára marad. Felesége halálával úgy érzi, elvesztett minden kapaszkodót is az élethez. A korábban ismerős dolgok idegenekké válnak, egyáltalán: az egész világ túlhaladja őt. A kezdeti pánikon csak feleségéhez intézett imái, a folyamatos „beszélgetések” képesek átlendíteni.

Egyértelmű siker

A produkciót talán egyetlenként fogadta egyértelmű örömmel a közönség, hiszen minden jelenetben megtapsolták a színpadra érkezőt és az onnan távozót. Persze lehetett is szeretni mindenkit, hiszen Bodrogi Gyula belülről áradóan volt erre méltó. Balázs Péternek az ellágyulás nem állt igazán jól, Esztergályos Cecília pedig egyetlen jelenetben sem engedte magához a nézőket. Ugyanez vonatkozott Ullmann Mónikára és Vándor Évára is. Schnell Ádám egy kicsit túljátszotta a szerepét. Galambos Erzsi visszafogott játéka az alapüzenet erősítését szolgálta.

Szünettel együtt két óra felhőtlen szórakozás. Derű és hit. Abban, hogy mégis jóra fordítható, ami rossz volt eddig. Egy fiatal ember egy-egy szál virágot adott át a színésznőknek. Mindnyájan örültünk, mert helyettünk is eszébe jutott. A vastapsok után még arra is lett volna idő, hogy egy kisvendéglőben múlassuk az időt. Szép este volt.

– Nagy István Attila –








hirdetés