Csak Tabakovic sérülése ne lett volna

Akt.:
Haris Tabakovics valószínűleg sokáig nem rúghat majd labdába
Haris Tabakovics valószínűleg sokáig nem rúghat majd labdába - © Fotó: Derencsényi István
Debrecen – Tabakovics kiesése miatt támadót (is) keres a debreceni csapat.

Két edzőmérkőzést is játszott a hétvégén a DVSC labdarúgó csapata. A Loki szombat délelőtt a szomszédvár Balmazújváros együttesével (2–2), míg délután az első osztályba frissen feljutott Kisvárdával (0–0) mérkőzött meg. Annak ellenére, hogy még az erőgyűjtés szakaszában tart a debreceni társaság, a szakmai stáb elképzelése alapján már szinte mindenki teljes meccsterhelést kapott.

– A héten komoly fizikális terhelést kaptak a játékosok, így összességében elégedett voltam a látottakkal – felelte a Napló érdeklődésére Herczeg András vezetőedző. – A délelőtti találkozón egy jó első félidőt produkáltunk, de aztán a góljainkat szerző Haris Tabakovics sérülése sokkolta a társaságot, és kétgólos vezetésről döntetlenre adtuk a mérkőzést. Természetesen az eredménynél sokkal fájóbb a támadónk elvesztése, hiszen Haris az előző szezonban tizenkét bajnoki gólt szerzett, és mindet akcióból, tehát kulcsszerep hárult rá a befejezéseknél. Délután egy nagyon szervezett Kisvárdával találtuk szembe magunkat, és ezen a találkozón hadilábon álltunk a gólszerzéssel. Látszott, hogy fáradtan mozognak a játékosok, de igyekeztek megvalósítani azokat az elképzeléseket amelyeket az edzések során azért már gyakoroltunk.

Képzett játékosok

A szabolcsiak elleni mérkőzésen két új próbajátékos is szerepet kapott, az ukrán Kobin Vasyl és a szlovák Erik Cikos egyaránt a védelem jobb oldalán érzi otthonosan magát.

– Mindkettőjüket megnéztük a jobb- és balbekkben is, látszik rajtuk, hogy képzett labdarúgókról van szó. Szerződtetésükről a hét folyamán születik majd döntés. Tabakovics sérülése előtt is szerettünk volna támadót igazolni, de ez a kérdés így még hangsúlyosabbá vált. A magyar piacról valószínűleg már nem tudunk igazolni, így külföldön kell megtalálnunk a számunkra megfelelő labdarúgókat – mondta el Herczeg András.

Két meccs a héten

A Loki ezen a héten ismét két edzőmeccset játszik: pénteken 18 órakor a Vác, míg szombaton 16.30-kor az Arad együttesét látja vendégül a pallagi labdarúgó akadémián.

MSZ


Fotó: dvsc.hu
Debrecen - Hosszú hónapokig nem állhat pályára a svájci-bosnyák támadó. Ahogy arról korábban beszámoltunk, a szombati, Balmazújváros elleni felkészülési mérkőzésen Haris Tabakovic súlyos térdsérülést szenvedett, miután az ellenfél játékosa, Papucsek Barna rácsúszott a lábára. A DVSC játékosát ...








hirdetés