Csaknem 170 intézmény a Múzeumok Őszi Fesztiválján

Immár ötödik alkalommal rendezik meg a Múzeumok Őszi Fesztiválját szeptember 27-e és november 13-a között. Több mint 1100 program várja majd az érdeklődőket 170 múzeumban országszerte – hangzott el az eseményt beharangozó sajtótájékoztatón.

A szeptember 27-ei Múzeumpedagógiai Évnyitóval kezdődik majd a programsorozat Székesfehérváron. November 13-ig országszerte csaknem 170 múzeum vesz részt a Múzeumok Őszi Fesztiválján, és szervez a nagyközönségnek szóló rendezvényeket témakörökbe csoportosítva – mondta Török Petra, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium vezető tanácsosa.

Hasonlít a Múzeumok Éjszakájára

Meg lehet majd nézni a régészek, restaurátorok munkáját, lesznek múzeumi séták, és be lehet majd kukucskálni a kulisszák mögé is, de még számos más érdekes programmal várják a látogatókat – mondta el Török Petra. Hozzátette, a Múzeumok Majálisához és a Múzeumok Éjszakájához hasonlóan az a cél, hogy közelebb hozzák a múzeumokat az érdeklődőkhöz, ez a programsorozat azonban hat héten át tart.

A Múzeumok őszbúcsúztató vigasságával zárul a fesztivál. Ez november 13-án lesz, és a télre bezáró intézmények ezzel a rendezvénnyel köszönnek el a közönségtől néhány hónapra.

A Múzeumok Őszi Fesztiválját 2006-ban rendezték meg először, akkor 49 intézmény 300 programján összesen 25 ezer 500-an vettek részt. Tavaly viszont már 160 intézmény csatlakozott a kezdeményezéshez, 997 program volt országszerte, amelyek 131 ezer látogatót vonzottak.

További részletek a www.muzeumokmindenkinek.hu internetes oldalon találhatók.

– Független Hírügynökség –

Címkék: , ,







hirdetés