Helyi közélet

2015.07.07. 17:03

Talajtorna a mobilnetért

<em>Néhány évvel ezelőtt készült egy kutatás arról, hogy miért járnak az emberek kocsmába. Kapaszkodjanak meg: azért, hogy igyanak.</em> Csáki Alexandra jegyzete.

Néhány évvel ezelőtt készült egy kutatás arról, hogy miért járnak az emberek kocsmába. Kapaszkodjanak meg: azért, hogy igyanak. Csáki Alexandra jegyzete.Persze, beszélgetni is, meg hogy együtt legyenek a barátaikkal, de azt egy fagyizóban éppúgy megtehetnék, mint egy krimóban, mégis az utóbbit választják. Hasonlóan triviális megoldásra jutott Deutsch Tamás, az internetről és a digitális fejlesztésekről szóló nemzeti konzultáció előkészítéséért és lebonyolításáért felelős miniszterelnöki biztos, aki azt találta mondani egy hétfői sajtótájékoztatón, hogy az infrastruktúra hiánya és a magas ár a nethasználat hazai továbbterjedésének legfőbb akadálya. Vastaps.

Ezek szerint soha nem próbált még az InternetKon első embere akár egy e-mailt is elküldeni bármely nagyvárost elhagyva. A legtöbb kistelepülésen kábel híján még mindig a mikrohullámú nettel bajlódnak, ami használhatatlanul lassú, ráadásul méregdrága is. Nem kell lemenni a térképről ahhoz, hogy okostelefonjaikkal kétségbeesetten az ég felé nyújtózkodó, hálózatot, mobilnetjelet keresőkbe botoljunk. Cserébe, ha Magyarország ellen légitámadás készülődne, tuti, hogy a vidéki wifi-vadászok időben kiszúrnák.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában