Csatár érkezik a DVTK-hoz

Catalin Cursaru
Catalin Cursaru
A március 4-én megtartott szurkolói fórumon elhangzott, hogy a támadósort egy román élvonalbeli csatárral szeretné erősíteni a Diósgyőri VTK NB I-es labdarúgó csapata.

Portálunk úgy értesült, hogy a két héttel ezelőtt emlegetett játékos még ezen a héten meg is érkezik Diósgyőrbe. Mindezt – érdeklődésünkre – Dlusztus Imre, a diósgyőri klubot működtető gazdasági társaság ügyvezető igazgatója is megerősítette.

– A megállapodásunk értelmében valóban ide kell érnie szerdán Catalin Cursarunak, aki ebben a hónapban tölti be 30 évét – mondta a klubvezető. – A 183 centiméteres támadó, legutóbb a National Bucaresti csapatában játszott, ahonnan azért tud szabadon igazolhatóként távozni, mert a klub jelentős összeggel tartozik neki. Cursaru egyébként összesen 141 első osztályú román bajnokin lépett pályára, amelyeken mindösszesen 49 találatot ért el. A játékos a szezon végig játszik nálunk, mert egy nyugat-európai bajnokságban szeretné folytatni a pályafutását, feltehetően azért, mert erre korábban, élő szerződése miatt nem volt lehetősége, ugyanis amikor a német Hertha akarta szerződtetni, román klubja nem engedte el. És bár minden fontos dologban megállapodtunk vele, de szerződtetése előtt látni szeretnénk, hogy milyen fizikai állapotban van, amit csütörtöktől tapasztalhat meg az edzői stáb.

Cătălin Marcel CURSARU

Név: Cursaru, Cătălin Marcel
Születési idő: 1978. március 28.
Születési hely: Ploieşti (Románia)
Magasság: 183 cm
Súly: 75 kg
Korábbi csapatai: Chimia Brazi, FCM Bacău, FC Vaslui, FC Naţional Bucureşti
Élvonalbeli statisztikája: 141 mérkőzés, 49 gól
Legnagyobb eredménye: élvonalbeli gólkirály a 2001-2002-es szezonban 17 góllal

 








hirdetés