nba

2019.05.29. 13:20

Alapembere nélkül is a Warriors a döntő favoritja

Kevin Durant játéka kérdéses, ám így is egyértelműen a címvédő Golden State Warriors kezdi meg esélyesként az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) idei fináléját, melyben a története során először döntős Toronto Raptors lesz az oaklandi csapat ellenfele.

A kaliforniai gárda ötödik éve a Nyugati főcsoport „királya”, a legutóbbi négy nagydöntőből pedig hármat megnyert, s

a mostani lehet sorozatban a harmadik sikere.

A Warriors a mostani alapszakaszban kicsit hullámzóan teljesített, ám így is a konferencia élén zárt, s nyugati első kiemelt volt a rájátszásban. Az első körben a Los Angeles Clipperst, a másodikban pedig a – legnagyobb riválisának tartott – Houston Rocketset is 4-2-re verte, majd a főcsoportdöntőben 4-0-ra söpörte el az útjából a Portland Trail Blazerst.

A szezonban a csapat legjobbja Kevin Durant, a tavalyi és a tavaly előtti bajnoki döntő legértékesebb játékosa volt, ám a Houston elleni párharc végén megsérült.

A gárda azonban nem érezte meg a hiányát, s a Portland ellen bizonyította, hogy nélküle is ütőképes.

Ezt viszont ismét bizonyítania kell majd a nagydöntőben, ugyanis Durant a csütörtöki első meccsen még biztosan nem játszhat, s egyelőre nem tudni, mikor léphet újra pályára.

Amíg a Warriors már szinte rutinból menetelt el a fináléig, addig a Toronto Raptors abszolút újoncnak számít ezen a szinten.

Az 1995-ös bemutatkozása óta most nyerte meg először konferenciáját,

melynek döntőjébe 2016 után másodszor került be. A mostani keleti sikersorozat az Orlando Magic 4-1-es legyőzésével kezdődött, majd a Philadelphia 76ers elleni nehéz, 4-3-as sikerrel folytatódott, s a konferenciadöntőben az alapszakasz-győztes Milwaukee Bucks felett aratott 4-2-es sikerrel zárult. A keleti bajnoki címről döntő párharcban ráadásul 2-0-s hátrányból fordított a kanadai gárda, ami óriási lökést adhat az együttesnek a Golden State elleni csatára.

A tapasztalat mellett szintén nagy különbség a csapatok között, hogy az oaklandieknél Durant mellett több más sztárjátékos – Stephen Curry, Klay Thompson, Draymond Green – is tagja az együttesnek, a Raptorsból viszont egy ember egyértelműen kiemelkedik.

A Toronto szereplését alapvetően határozza meg a tavaly nyáron a San Antoniótól érkezett Kawhi Leonard játéka.

A Spursszel 2014-ben bajnok és döntős (MVP) kosaras az idei playoffban 18 meccsen 31,2 pontot és 8,8 lepattanót szerzett átlagban, s az ő dudaszós, gyűrűbe „szédelgő” hárompontosával nyerte meg a csapat a Philadelphia elleni hetedik meccset.

A döntős párharc magyar idő szerint pénteken hajnalban kezdődik Torontóban, mivel az alapszakaszban a Raptors egy győzelemmel jobb volt a Golden State-nél.

A döntő menetrendje (magyar idő szerint):

1. mérkőzés:

Toronto Raptors-Golden State Warriors, péntek 3.00

2. mérkőzés:

Toronto-Golden State, június 3. 2.00

3. mérkőzés:

Golden State-Toronto, június 6. 3.00

4. mérkőzés:

Golden State-Toronto, június 8. 3.00

5. mérkőzés (ha szükséges):

Toronto-Golden State, június 11. 3.00

6. mérkőzés (ha szükséges):

Golden State-Toronto, június 14. 3.00

7. mérkőzés (ha szükséges):

Toronto-Golden State, június 17. 2.00

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában