Nagy a gáz: haltetemeket fedeztek fel a vajai tóban – Ezt írta a Kelet 70, 60, 50, 40, 30 és 20 éve

Akt.:
Harminc évvel ezelőtt kürtöltük világgá a címlapunkon, hogy város lett Csenger
Harminc évvel ezelőtt kürtöltük világgá a címlapunkon, hogy város lett Csenger

Hetven éve írtuk
1949. március 24., csütörtök
Fél évre kitiltották a magyi parasztbasát

Kétszáz hold földje terpeszkedik G. M.-nek Magy határában. A héten hatalmas fairtást rendelt el a birtokán engedély nélkül. Nem sokkal utána levágta az egyik sertését ugyancsak engedély nélkül, és a disznóhúst pénzért szétmérte a cselédei között. A két gazdasági bűncselekményért egyszerre vonta felelősségre a nyíregyházi uzsora bíróság. Kétezer forint pénzbüntetésre ítélték, és fél évre kitiltották Magy községből. A jogerős ítéletet dobszó útján tudatják a község lakosságával.

Hatvan éve írtuk
1959. március 20., péntek
Divatosak lettek a régi falminták

A Nyíregyházi Szobafestő Ktsz.-nél megkettőződött a munka tempója. Itt a tavasz, csinosítják, festik a lakásokat. Nemcsak a természet öltözik új köntösbe, hanem az ember is felfrissíti a környezetét. Újfajta falfestő hengereket alkalmaznak, amelyek hét színben mintázzák a falat. Ismét divatosak az ezelőtt tíz-húsz évvel használt sablonok, csupán a színekben mutatkozik eltérés, ugyanis a régi mintákat nem élénk, rikító színekkel festik a falra, hanem finomabb, ízlésesebb pasztellszínekkel.

Ötven éve írtuk
1969. március 26., szerda
Losonczi Pál Nyíregyházán

Nyíregyházára látogatott az Elnöki Tanács elnöke. Losonczi Pál vázolta az ország gazdasági helyzetét. Elmondta, hogy az új gazdaságirányítási rendszer beváltotta a hozzáfűzött reményeket. Az egész országban rend, fegyelem és nyugalom van. A dolgozó nép jól tudja, hogy semmi új eredmény nem születik magától, ha azt akarjuk, hogy jobban éljünk, jobban kell dolgoznunk – beszéde nagy tetszést aratott.

Negyven éve írtuk
1979. március 17., szombat
Komoly fejlesztések Csengerben és környékén

Tizennyolc célcsoportos lakást építtet a tanács az idén Csengerben. Ezek egy része orvosi lakás, a többit pedig főként a nagyközség iparosodása miatt szakemberek letelepítésére használják fel. A kivitelező a Porcsalmai Vegyesipari Szövetkezet. Szamosangyaloson félmillió forintos ráfordítással felújítják a Csengeri utat. Rendezik a belvízhelyzetet Csengerben és Szamostatárfalván. Öregek napközi otthona nyílik Szamosbecsen. A társadalmi munka csaknem 3 millió forintot tett ki Csengerben, ahol folytatódik az úttörő-sportpálya kialakítása.

Harminc éve írtuk
1989. március 15., szerda
Kedvence a száz hát

Szabó Tünde, az NYVSC válogatott úszónője májusban lesz 15 éves, továbbra is a hátúszás a kedvence, azon belül pedig a száz méter. Érzi, sokkal többre képes, mint a bajnokságon elért 1:03.99-es egyéni csúcs.

– Sajnos, a bajnokságon hiányzott a nagy ellenfél, Egerszegi Krisztina, az ő indulásával bizonyára jobb időeredmények születtek volna – mondta Tünde, az „aranyos hableány”, aki Darnyi Tamás és Egerszegi Krisztina társaságában hamarosan Kubába utazik.

Húsz éve írtuk
1999. március 22., hétfő
Tömegesen pusztulnak a halak a vajai tóban

Eddig soha nem tapasztalt mértékű halpusztulás keseríti a vajai tavon horgászókat. Eddig kétszáz mázsányi haltetemet emelt ki a vízből a horgászegyesület. Egyelőre nem tudni, hogy mi okozta a tragédiát, a hatósági vizsgálatok még tartanak. A feltételezések szerint a belvízzel került valamilyen mérgező anyag az amúgy tiszta vizű, természetvédelmi területként ismert tóba, vagy a felkavart iszapban keletkező gázok miatt fulladtak meg a halak.


Húsz éve számoltunk be arról a Kelet hasábjain, hogy Megyeri Zoltán, Perjési Hilda és Kerekes László is eltávozott a Móricz Zsigmond Színház színtársulatából
Szabolcs-Szatmár-Bereg – Előkaptuk az 1949-es, 1959-es, 1969-es, 1979-es, 1989-es és 1999-es Kelet-Magyarországot, hogy nosztalgiázzunk egy kicsit. Hetven éve írtuk 1949. március 12., szombat Több mint ötvenötezer lakosa van Nyíregyházának A népszámlálás adatainak országos feldolgozása még tart...

Húsz évvel ezelőtt beszámoltunk róla, hogy óriási károkat okozott a belvíz a megyében
Szabolcs-Szatmár-Bereg – Előkaptuk az 1949-es, 1959-es, 1969-es, 1979-es, 1989-es és 1999-es Kelet-Magyarországot, hogy nosztalgiázzunk egy kicsit. Hetven éve írtuk 1949. március 4., péntek Tüzet okozott a pálinkafőző kisüst Kigyulladt a tiszadobi földműves-szövetkezet tulajdonában lévő és a k...



Csenger.
SZON.HU






hirdetés