Cser Ágnes: több nyitott kérdés van az egészségügyi ágazat kollektív szerződésében

Budapest – Az egészségügyi ágazat kollektív szerződésének két fejezetét írták alá, még több nyitott kérdés van – közölte Cser Ágnes, a Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (MSZ-EDDSZ) elnöke az M1 aktuális csatorna vasárnapi műsorában.

Hozzátette: nem értek véget a sztrájktárgyalások, nem rendezték a gazdasági-műszaki háttérszolgáltatók bérfejlesztését, és több nyitott kérdés is van.

Az egészségügyben dolgozók kollektív szerződését – amelyben eddig a munkaidőt, a pihenőidőt, és a bérfelzárkóztatást érintő fejezeteket írták alá – elsősorban a szakdolgozókra és az orvosokra tárgyalták végig, de a gazdasági-műszaki háttérszolgáltatás területén foglalkoztatottak is bele tartoznak – jelezte. Tavaly megállapodtak a mentősök, védőnők önálló fejezetéről is.

Közölte: folyamatban van az eljárás, hogy a kollektív szerződés hatályát kiterjesszék az egészségügyi ágazat valamennyi – egészben vagy részben – közfinanszírozott munkáltatónál foglalkoztatott közalkalmazottjára, munkavállalójára.

– MTI –








hirdetés