Csodaszerek: már egész iparág épült ki rájuk

Akt.:
Igen népszerűek az alternatív szerek a gyógyszerekkel szemben
Igen népszerűek az alternatív szerek a gyógyszerekkel szemben - © Illusztráció: Racskó Tibor
Debrecen – A tudomány képviselői szerint nem árt kételkedni, ha szokatlan állításokkal találkozunk.

Miközben a tudomány óriási eredményeket mondhat a magáénak, számos áldását élvezzük köznapi életünkben, ma mégis virágzanak az áltudományok.

Ezek jobb esetben csak haszontalan dolgokat kínálnak, gyakran megkérdőjelezik a valódi tudományok állításait, a legrosszabb esetben pedig olyan nézeteket, termékeket terjesztenek, amivel árthatunk az egészségünknek. Az áltudományok ellen vette fel a kesztyűt a nemrég indult www.tudomany.hu, melyet a Magyar Tudományos Akadémia támogat, és a főszerkesztője prof. dr. Fábián István, az MTA doktora, a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar Szervetlen és Analitikai Kémiai Tanszékének volt vezetője.

Megváltozott kommunikáció

– Az a probléma, hogy a valódi tudományos eredmények helyett sokan inkább az áltudományoknak hisznek. Ez régóta jelen van, azonban az új kommunikációs eszközök jelentősen elősegítik az áltudományok terjedését. Emiatt jött létre a honlapunk, a célja, hogy fellépjünk a tévhitek, hibás híresztelések, csalások ellen, felhívjuk a figyelmet a tájékozódás fontosságára – mondta el érdeklődésünkre Fábián István. Kifejtette: a mai embert rengeteg információ éri különféle csatornákon, és nagyon sokan ezeket kritika nélkül elfogadják, egy pillanatra sem gondolva bele, valóban úgy van-e. Számos olyan állítás jelenik meg, aminek semmiféle szakmai alapja nincs, és gyakran általános vagy középiskolai ismeretek alapján is eldönthető, vagy legalábbis megkérdőjelezhető azok igazságtartalma.

Árulnak például oxigénnel dúsított vizet; utánagondolva azonban rájöhetünk, hogy hiába fogyasztjuk, mert a szervezet a vízből nem tud oxigént felvenni, annál többet képes viszont minden egyes lélegzetvétellel. Vagy ha jobban megnézzük a himalájai sóként árusított termékeket, azt találjuk: ezeknek semmiféle speciális élettani hatásuk nincs.”

– Érdemes tehát a szokatlan állításoknak utánanézni, például az interneten, és ha megtesszük, újabb érdekességgel szembesülünk. Azt találjuk ugyanis, hogy ha ilyen témában keresni kezdünk, a találatok 95 százaléka olyan honlapra vezet, mely félrevezető állításokkal el akar adni nekünk valamit, és csak öt százalék az, ami valódi információval szolgál – mutatott rá a professzor.

Legyünk mindig résen!

Úgy véli, ez az egyik fő oka az áltudományok népszerűségének: egész iparág épült rájuk, és gyakran valamely tudományterület valódi szakemberei – nyilván megfelelő anyagi ellenszolgáltatásért – állnak például egy-egy „csodaszer” mellé. Nem segíti a tájékozódást az sem, hogy a patikákban, ahol okleveles gyógyszerészek dolgoznak, az orvostudomány által kifejlesztett gyógyszerek mellett homeopátiás készítményeket is árulnak. Utóbbiakról az Európai Unió tudományos akadémiáinak közös szervezete állásfoglalást adott ki, mely szerint gyógyhatásuk nem igazolt, és szigorú vizsgálatoknak kellene őket alávetni.

Fábián István és a tudomany.hu mégsem egyszerűen lebeszélni akar, nem is lehet minden esetben egyértelmű tudományos álláspontot megfogalmazni, hanem arra biztat mindenkit, kételkedjen és tájékozódjon! – Keressen az interneten tudományos érvelést, szakmai hátteret az adott dologgal kapcsolatban. Akinek módja van rá, kérdezze meg az érintett terület hozzáértő szakemberét – javasolja.

Tájékoztatni kell

– A tudósok egyetlen lehetősége a tájékoztatás. Felelősségük abban van, hogy a maguk területén megnyilvánuljanak és közérthetően elmagyarázzák, a köznyelvre lefordítsák a tudományos eredményeket. Nehéz a helyzetük abból a szempontból, hogy ők nem tudnak teljes, azonnali vagy könnyű megoldásokat kínálni a problémákra – jegyezte meg a professzor.

Úgy látja, a tévhitek, áltudományos tanok gyakorlatilag minden területen megjelennek; bölcsészet, egészség-, természettudományok. És ott tűnnek a legerősebbnek, ahol erős anyagi érdek motivál, vagyis például a táplálkozásban, gyógyászatban, energiafelhasználásban.

Az a tapasztalat, hogy háromféle dolog hajthatja az áltudományok képviselőit: vagy valódi meggyőződés, tényleg hisznek benne; amellett lehet valamilyen világnézeti, politikai elkötelezettség, vagy pedig egyszerűen a haszonszerzés.”

Megkérdőjelezett tudomány

Mint mondta, amellett, hogy a tévhitek, csalások bosszantják, felháborítják a tisztességes tudósokat, van egy rosszabb hatásuk is: a valódi tudomány hitelét rombolják. Egyrészt azért, mert tudományosnak tüntetnek fel olyan dolgokat, amelyek nem azok, másrészt tagadják a tényleges tudományos eredményeket.

– Úgy tűnik, a ma embere – annak ellenére, hogy általánosságban tanultabb – mintha kevésbé bízna a tudományokban. Ennek az is oka lehet, hogy a tudomány időnként maga is vakvágányra téved, bár ez nem azt jelenti, hogy akkor minden rossz, amit csinál. Ennél súlyosabb probléma, hogy az emberek elfelejtettek logikusan gondolkodni, csak készen elfogadják, amit elébük tesznek – összegezte a professzor.

SzT


Budapest - A Magyar Orvosi Kamara (MOK) nem vitatja az Európai Akadémiák Tanácsadó Testületének (EASAC) homeopátiával kapcsolatban közzétett állásfoglalását, és fontosnak tartja az orvosok tájékoztatását a tanácsadó testület álláspontjáról. A köztestület honlapján olvasható közlemény szerint a MO...








hirdetés