"Maradt pici hiányérzet"

2019.10.17. 17:18

Hajszálon múlt a gólkirályi cím

Ladányi Dávid büszke, hogy világbajnokságon szerepelt a magyar válogatottal.

Ladányi Dávid a brazilok elleni elődöntőben

Nagy kalandon van túl Ladányi Dávid, a megyei első osztályú bajnokságban listavezető Nagyhalász futballistája. Mint ismert, a 29 éves játékos a magyar válogatott tagjaként az ausztráliai Perthben vett részt a minifutball-világbajnokságon. A

mieink Ladányi három góljának nagyban köszönhetően legyőzték Szaúd-Arábiát a csoportkör első meccsén, majd kiütötték Angliát és Afganisztánt, a nyolcaddöntőben 22–0-s sikert arattak Kolumbia ellen (ez a világbajnokság történetének harmadik legnagyobb kiütése volt), a negyeddöntőben Ukrajnát is felülmúlták.

Ladányi Dávid a brazilok elleni elődöntőben

Esélyeseket is megelőztek

– Az ukránok legyőzése után gondolkodtunk el azon, hogy ebből akár érem is lehet – emlékezett vissza Ladányi Dávid. – Az előtte elért nagy különbségű sikereket a helyén kezeltük, de tudtuk, hogy ha a csoportot megnyerjük, akkor könnyebb ágra kerülünk, így elkerüljük a cseheket, románokat, amerikaiakat, mexikóiakat.

Az elődöntőben aztán Brazília jobbnak bizonyult, a harmadik helyért rendezett meccsen pedig 0–0-s rendes játékidő után szétlövéssel nyertek a románok. A negyedik helyen végzett válogatottból ki kell emelni Ladányit, aki kilenc góljával az

egész torna második legeredményesebb játékosa volt.

– Maradt pici hiányérzet, mert lemaradtunk a döntőről, a bronzéremről is, és mert egy gól kellett volna a gólkirályi címhez – folytatta a játékos.

– Hozzáteszem, egyáltalán nem számítottam magamtól ilyen gólerős játékra, de nem is ez volt a célom, tényleg csapatként hoztuk összea gólokat. Másik oldalról elmondhatjuk, hogy a magyar válogatott negyedik helyen zárt! Olyan csapatokat előztünk meg, amelyek a torna esélyesei voltak. Nagyszerű eredményt értünk el. Az első két meccs után kezdett tudatosulni bennem, hogy mit élek át. Óriási büszkeséggel tölt el, hogy a magyar válogatottal világbajnokságon szerepelhettem.

Ladányi Dávid elmondta, a torna ideje alatt rengeteg üzenetet kapott a nagyhalászi csapattársaktól, akikkel először kedd este találkozott.

A csapat közösen meg is ünnepelte a válogatott kiválóságot.

MK

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában