Csokonai Színház: a minőség marad!

Csokonai Színház: a minőség marad!
Debrecen. Válság van – mondjuk folyton, ennek ellenére a Csokonai Színház olyan évet zárt, amire büszke lehet a város – fogalmazott Somogyi Béla, Debrecen alpolgármestere a társulat évadzáró ülésén szombaton.

Az önkormányzat nevében egyúttal ígéretet is megfogalmazott: támogatja a város a Latinovits Színház felújítását, hogy 2014 tavaszától ott is tarthassanak előadásokat. Továbbá a város megpályázta a nemzeti státusz címet, ami még inkább elfogadottságot jelent a színház számára – folytatta.

Lényegi változások

Születtek olyan előadások, amit érdemes lesz újra elővenni, a külföldi megjelenések remek visszhangokkal zárultak, ez mind pozicionálja a társulatot – értékelte az évadot Vidnyánszky Attila, a Csokonai Színház igazgatója. Lényegi változásokat is ígért, hiszen míg tavalyelőtt 400 fölött játszottak előadást 109 ezer néző előtt, most 260 alatt van az előadások száma, és 90 ezer látogatójuk volt. Hiába a pénztelenség, mire hivatalosan is viselhetik a nemzeti címet, muszáj feltornázni az előadások számát 300 fölé – emelte ki. Kevesebb volt az operaelőadás is, pedig továbbra is fontos lesz ez a műfaj, a következő évadban minimum hármat terveznek. Még a Víg Kamaraszínházra igényt tartanak a korábbi döntéssel ellentétben, de reménykednek, hogy a Csokonai 150. születésnapját már a Latinovitsban tudják ünnepelni – mondta a direktor. A külföldi kapcsolatok szintén fontosak maradnak, lesz moszkvai, francia, bukaresti és nagyváradi vendégjáték is, sőt hoznak is cserébe alőadásokat. A repertoárt balettel fogják színesíteni, az új nézők nevelését is kiemelt feladatnak tartják, és a vidéki utakat is újjáélesztenék. Egyetlen kitörési pontként Vidnyánszky Attila a minőséget jelölte meg, amivel kapcsolatban szóba hozta a Deszka – fesztivált, amely szerinte átalakításra szorul néhány megkérdőjelezhető minőségű előadás miatt. Kiemelte továbbá, hogy ismert és kedvelt rendezőket hívnak vissza a következő évadban.

Jubileumok és elismerések

Az évadban ünnepelt jubileumok és elismerések átadására is sor került a megbeszélésen. Bakota Árpád 25, Szilágyiné Antal Éva 30 éve tagja a társulatnak, Oláh Zsuzsa pedig 30 éve van a pályán.

Díjazottak, elismerések

-GRAFIKUSMŰVÉSZEK AJTÓSI-DÜRER EGYESÜLETE nevében Tamus István felajánlása:

Garay Nagy Tamás színművész

– Komiszár János által felajánlott díj: Ráckevei Anna Jászai díjas, Érdemes Művész – Debreceni Kör Dáma Egyesület díja: Ráckevei Anna Jászai díjas, Érdemes Művész

Foto Art díj: Szűcs Nelli

Dóry József Alapítvány különdíja: Lehner Bálint- posztumusz

Horváth Árpád Alapítvány díja: Mészáros Tibor színművész

A most következő díjak kiosztásban támogatóink voltak:

DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

HAJDÚ-BIHAR MEGYE KÖZGYŰLÉSE

DEBRECENI EGYETEM

DEBRECENI HITTUDOMÁNYI EGYETEM

PHARMA PRINT Zrt

Csanak József díj: Juhász Árpád

Thália Nyakkendő: Trill Zsolt színművész

Neményi Lili Vándorserleg: Kriszta Kinga magánénekes

Rubányi Vilmos díj: Böjte Sándor magánénekes

Nívó díjak: Bakos-Kiss Gábor színművész

Kozma András dramaturg

Újhelyi Kinga színművésznő








hirdetés