2012.01.23 18:24; Frissítve: 2012.01.23 18:24


Csonka a csapat, de edzett

Csonka a csapat, de edzett Csonka a csapat, de edzett
Vasárnap játszottak, hétfőn pedig regeneráltak a Szpari itthon lévő játékosai.

Idén még nem volt ilyen: meccset játszott a Szpari. Az optimista drukkerek alighanem már úgy látják, hogy rendeződni látszik a klub sorsa, a vasárnapi találkozó alapján reménykedhetnek ebben.

A műfüves felkészülési torna első körében még nem lépett pályára a piros -kék alakulat, illetve a klub játékosai közül a fiatalabbak a Nyírsuli korosztályos csapataiban szerepeltek. Mivel az elmúlt héten biztató jelek érkeztek a tulajdonosváltásról, a torna második fordulójában már Spartacus néven szerepelt a csapat. A Szatke Zoltán és Balogh Zoltán dirigálta alakulat zömét még a Nyírsuli játékosai alkották, és a vegyes 6-0-ra nyert a Nyírgyulaj ellen. Az esti meccset több tucatnyi Szpari-drukker is látta, ők is bíznak folytatásban és biztatták is a csapatot.

- Köszönet jár a Nyírsulinak, hogy játékosaival kiegészülve pályára léphetett a csapat, ezzel a szervezőknek sem kell beugróról gondoskodnia. Ugyancsak köszönet illeti azokat a lelkes szurkolókat, akik ott voltak a mérkőzésen és buzdították a Szparit-tudatta lapunk hasábjain keresztül Popovics Sándor, a Nyíregyházi Spartacust működtető gazdasági társaság egyik kisebbségi tulajdonosa.

Mi lesz a folytatás?

Egyelőre az a biztos, hogy Szatke Zoltán pályaedző irányításával gyakorol a csapat. Hétfőn regeneráló edzést tartott az edző, a gyakorláson ott volt Batizi-Pócsi Balázs, Sántha Tibor, Orosz Máté, Farkas Márton, Nánási Balázs és Cséke György is kérte, hogy mozoghasson a többiekkel.

- Bár még nincs teljesen tiszta kép a klubnál a folytatásról, bármi legyen, a Nyíregyházán lévő játékosoknak edzeniük kell. Ezért a Balogh Zoltán irányította U 19-es csapattal közösen edzünk majd kedden is-tudtuk meg Szatke Zoltántól.

Nem volt ott a hétfői tréningen Reznek Donát, a fiatal játékos az U 19-es válogatott keret tagjaként csütörtökig Telkiben gyakorol. Mire visszatér, remélhetőleg már többet tudunk a klub jövőjéről.

- Mán László -


Mán László

Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK szon-sportoldal
A döntőben vérzett el a Gyulaháza
Hat szabolcsi együttes is pályára lépett a Nyíradonyban rendezett Farkas Divatház Kupa öregfiúk teremlabdarúgó [...] tovább »
Íme az NB III. Tisza csoport felnőtt labdarúgó bajnokság tavaszi menetrendje
Labdarúgás - Nézze meg, hogyan alakulnak a NB III. tavaszi fordulói a Tisza csoportban tovább »
Nekik már nyolc: reggel nyolckor kezdenek
Vasárnap a bujtosi csarnokban rendezik az 5. Joma Kupa megyei teremlabdarúgó torna nyolcas döntőjét. tovább »
Bajnokok Ligája: Kikapott az Inter és a Bayern
Marseille/Bázel, 2012. február 22., szerda (MTI) - A labdarúgó Bajnokok Ligája szerdai játéknapján. tovább »
Brazil focizott brazilok ellen
A Szpari szerdán délután az Ibrány ellen lépett pályára a Városi Stadionban. Mégpedig a centerpályán, amely [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása