Csőre töltött sósavas flakonok

Illusztráció
Illusztráció
„A levegőbe lőttem a riasztópisztolyommal, aztán rákiáltottam, hogy a képébe öntöm a sósavat!” – játszotta el nagy hévvel a kamerák előtt is néhány éve egy idős hölgy, hogyan futamította meg a lakásába surranó betörőt. Az egész ország elismerő mosolya kísérte a bátor fellépést, de azért ez a helyzet korántsem ilyen derűs. Nyéki Zsolt írása.


Megvédeni önmagunkat, családunkat, javainkat alapvető jog, valamilyen szinten kötelesség is, de nincs mindenki megáldva olyan lélekjelenléttel, bátorsággal, mint a fent említett hölgy, esetleg a megfelelő kondi is hiányzik a tettek mezejéhez. A törvény nem von körénk áthatolhatatlan védőpajzsot a nap minden pillanatában, olykor még a kellő visszatartó erőt sem fejti ki – sajnálatosan jó példát mutatott erre a „megélhetési bűnözés” (szerencsére már túlhaladott) korszaka. Amikor az egyszerű ember úgy érzi, az állam nem képes megvédeni a polgárát, akkor természetes módon törekszik rá, hogy maga gondoskodjon a saját biztonságáról. A jogszabályok pár évvel ezelőtti módosításával megszűnt az az abszurd helyzet, hogy ha mondjuk valakire éjjel egy megriasztott betörő támadt rá az otthonában, a védekezéséhez előbb fel kellett mérnie, mennyire „komoly” a támadás. Meg kellett győződnie, van-e mondjuk kés a támadója kezében, s ha igen, a penge hossza eléri-e 8 centimétert. Életszerű, ugye…? Legyen bármilyen pitiáner besurranó tolvaj, jó, ha tudja: ha hívatlanul teszi be a lábát egy házba, lakásba, az ott lakókat már nem köti a szükségesség és arányosság elve. Egyszerűen védekezhetnek úgy, ahogy tudnak, s akarnak.

Sokak szerint az éles fegyver is csak egy lehetőség, eszköz, amivel lehet élni és visszaélni – akár csak egy késsel, egy darab kötéllel, egy gyermek-baseballütővel, vagy a sósavval –, és amerikai példát emlegetnek. Az összevetés persze erősen egyszerűsít, s épp a jelenkor Amerikája számára okoz irgalmatlan dilemmát a fegyvertartás alkotmányos joga, s annak következményei. Az USA-ban ugyanis évente harmincezer ember esik fegyveres erőszak áldozatául, de amíg Obama elnök épp könnyekkel küszködve akarja kicsavarni az elmebeteg, iskolatársaikat és tanáraikat gyilkoló diákok kezéből a pisztolyt, a fegyverlobbi folyton visszanyomja a markukba azt. Egy vállalkozó ismerősöm viszont érdekes tapasztalatokról számolt be a napokban: a szomszédos szlovákiai falvakban keresett új telephelyet, mert itthon folyton feltörték a raktárait, és hiába kapta el ő maga is gyakorta a tetteseket, mindenféle körülményekre tekintettel maszatolták el az ügyeket, neki pedig maradt az egyre elviselhetetlenebb kár. Húsz év kemény munka után döntött úgy, hogy biztonságosabb helyre megy, és szlovákiai terepszemléjén meglepve látta, hogy ott a magánemberek otthonukban fegyvert tarthatnak s használhatnak, ha a szükség úgy hozza. Látványosan visszaesett az idős, egyedül élők sérelmére elkövetett bűncselekmények száma, és nagyobb tisztelete lett a magántulajdonnak is.

A félelem az erőszaktól és az önvédelem joga áll szemben egymással, ám a megoldás talán a közösségi létforma nagyobb tiszteletében gyökerezik. Aki fittyet hány az egészre, attól is meg kell követelni valahogy – de hogyan, mivel is…?

– Nyéki Zsolt –








hirdetés