Csütörtöktől szombatig megyei jogú városok sporttalálkozója Nyíregyházán

Budapest – Csütörtöktől szombatig Nyíregyházán kerül sor a megyei jogú városok 16. sporttalálkozójára.

Az esemény keddi sajtótájékoztatóján Szemán Sándor, Nyíregyháza címzetes főjegyzője ismertette, hogy 22 megyei jogú városból több mint négyszáz indulóra számítanak – derül ki az MTI-hez eljuttatott közleményből.

A Megyei Jogú Városok Szövetségének rendezvénye kifejezetten játékos jellegű, és kezdettől fogva minden versenyszám koedukált. A résztvevő városok a polgármesteri hivataluk köztisztviselőiből és az intézményeik közalkalmazottaiból állítják össze csapatukat.

Hagyomány, hogy mindig a győztes rendezi a következő évi vetélkedőt, és a pártatlanság miatt a házigazda nem indít csapatot.

A versenyszámok között idén is szerepel a hagyományos szárazföldi és a vízi öttusa, valamint a minifoci. Nyíregyházán – a házigazda döntése nyomán – a strandröplabda és a teke mellett a sárkányhajózás lesz a záró versenyszám.

“Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy a viadal 16 éves történetében Nyíregyháza lesz az első város, ahová hiánytalanul eljön a másik 22 település csapata” – mondta Szemán Sándor.

– MTI –








hirdetés