Curling Eb – Kiesett az élvonalból a magyar női válogatott

St. Gallen – A magyar női válogatott vereséget szenvedett csütörtökön a St. Gallen-i curling Európa-bajnokság csoportkörének zárófordulójában, így utolsó helyezettként kiesett az élvonalból.

A nemzetközi szövetség honlapja szerint a Palancsa Dorottya, Miklai Henrietta, Sándor Nikolett, Kalocsai Vera összeállítású női csapat az ötödik endig tartotta a lépést a már továbbjutott skót ellenfelével, amely végül 9-3-ra győzött.

A tízcsapatos élvonalban a magyarok két sikerrel rajtoltak, utána viszont mind a hét találkozójukat elvesztették. A női válogatott így a szintén kiesett törökökkel holtversenyben a legrosszabb mutatóval zárt, de az egymás elleni eredmény miatt utolsó lett. A százszázalékos svédek és a házigazda svájciak mellett a skótok és az olaszok jutottak az elődöntőbe, míg a címvédő orosz mellett a német és a cseh csapat kvalifikálta magát a márciusi, kanadai világbajnokságra. A nyolcadik dán együttes pedig a másodosztály bajnokával játszik a vb-részvételért.

A férfi élvonalban a címvédő Svédország, illetve Svájc, Skócia és Norvégia került a négy közé, Ausztria és Szlovákia pedig búcsúzott.

A második vonalban szerepelt magyar férfi válogatott a Belgium elleni 7-5-ös vereséggel zárta a kontinensbajnokságot. A magyarok a nyolcadik end után még 5-3-ra vezettek, a belgák a kilencedik endben felzárkóztak, a 3-0-ra megnyert tizedikben pedig 7-5-re fordítottak.

A Fóti Balázs, Riesz Gábor, Varga Balázs, Ézsöl Gábor, Kalocsay Ottó Dániel összeállítású csapat két győzelemmel és öt vereséggel a hatodik helyen végzett az B divízió A csoportjában, amelyből az első három játszik a feljutásért, az utolsó kettő pedig kiesett a harmadik vonalba.

– MTI –

Címkék: , ,







hirdetés