Davis Kupa – Fucsovics kezd Bemelmans ellen

Akt.:
Budapest/Liege – Fucsovics Márton és a tavaly döntős belgák második számú teniszezője, Ruben Bemelmans kezd pénteken délután a liege-i Belgium-Magyarország Davis Kupa-nyolcaddöntőben.

Fucsovics, aki az Australian Open-nyolcaddöntőben a későbbi bajnok Roger Federerrel szemben maradt alul, a 63., míg riválisa a 120. helyen áll a világranglistán. Eddig csak alacsonyabban rangsorolt challenger-versenyeken találkoztak, mindkét meccs 2016-ban volt Olaszországban, és mindkétszer Fucsovics bizonyult jobbnak.

A csütörtöki sorsolás alapján a nyitónap második mérkőzését Balázs Attila vívja a csata legnagyobb sztárjával, a rangsorban hetedik David Goffinnel, aki tavaly döntőt játszott az ATP-világbajnokságon. Szombaton a párosok csatájában Fucsovics és Balázs ellenfele Julien Cagnina és Joris De Loore lesz, míg vasárnap két egyes meccsre kerül sor a péntekihez képest fordított párosításban.

“Talán Attila valamivel idegesebb, mint Marci, de ahogy elkezdődik a meccse, ez már nem fog hátrányt jelenteni. Az elmúlt három napon felkészültünk a párharcra, a fiúk Marci lábujj-, illetve Attila vállsérülése és kisebb megfázása ellenére jó formában vannak” – adott helyzetjelentést a szövetség honlapján Köves Gábor kapitány. “Nincs óriási jelentősége, hogy ki játszik először és másodszor, az nagy lökést adhatna nekünk, ha Marci nyerne Bemelmans ellen, aki szintén főtáblás volt az Australian Openen” – tette hozzá.

Az egy hét múlva 26 éves Fucsovics azt mondta, sokat javult a lábujjsérülése, amely miatt csak kedden este tudott csatlakozni társaihoz Liege-ben.

“A mai napon már nem kivágott, hanem rendes cipőben edzettem, ezzel együtt picit aggódom a hétvége miatt, mert mind a három napon fogok játszani” – mondta a magyar teniszező, majd rátért első ellenfelére:

“Bemelmanst sokszor láttam már játszani, győztem is le már, és noha jelenleg csak 120. a ranglistán, bárkit meg tud verni. Szerintem a szombati párosban mi vagyunk az esélyesebbek, Atival nagyon jól összeszoktunk, úgyhogy azt gondolom, hogy a párost tudjuk hozni” – jelentette ki.

Balázs hangsúlyozta, örül, hogy a második mérkőzést játssza, és bízik abban, hogy Fucsovics hozza a papírformát az első találkozón. Saját állapotáról elmondta, százszázalékos a keze, fájdalommentesen tud játszani, bár egy kisebb megfázás miatt a csütörtök délelőtti edzést kihagyta.

Goffinre kitérve elmondta, sokszor látta játszani, s tavaly Umagban egy döntő szettes, szoros meccset játszott is ellene.

“Fizikailag kell a topon lennem, és bírni, hosszú meccsre számítok” – mondta. A páros mérkőzésre előre tekintve hozzáfűzte: “kemény dió lesz, ők nem játszanak egyénit pénteken, így friss állapotban lesznek.”

Kiemelte, hazai pályán mindent ki fognak adni magukból a belgák, akik közül az egyikük balkezes, míg a másik remekül szervál.

Köves Gábor együttesét Fucsovics és Balázs (204.) mellett Piros Zsombor (521.), Borsos Gábor (párosban 201.) és Valkusz Máté (848.) alkotja. A túloldalon a belga színeket Goffin (7.), Bemelmans (120.), Cagnina (248.) és De Loore (310.) képviseli. A kemény pályán sorra kerülő párharcnak a liege-i Country Hall ad otthont, amely egy 4000 férőhelyes kosárcsarnok. A csatát eredetileg Magyarországon kellett volna megrendezni, ugyanis a két együttes legutóbb ugyancsak Belgiumban csapott össze egymással, ám egy tavalyi szabálymódosítás nyomán a két 2017-es döntős – a belga és a bajnok francia csapat – eldönthette, hol kíván játszani az első körben.

A két válogatott 13-adszor csap össze, az 1934-ben kezdődött párharcban a belgák vezetnek 7-5-re, Belgiumban pedig 4-2 az állás. A két idegenbeli diadal során 42 éve Taróczy Balázs és Szőke Péter 5-0-ra verte a házigazdákat Brüsszelben, 1984-ben pedig Taróczy és Kiss Sándor 3-2-re nyert ugyanott. A legutóbbi csatára 28 éve, 1990 májusában került sor, a belga főváros salakpályáján Noszály Sándor, Lányi András és Markovits László vendégszerepelt. Akkor az ellenfél – sorozatban négy vereség után – 4-1-re jobbnak bizonyult, a magyarok egyetlen győzelme a Lányi, Markovits pároshoz fűződött.

A magyar válogatott 3-1-re verte az oroszokat szeptemberben a Kopaszi-gáton, ezzel 1996 után visszakerült a világcsoportba, a legjobb 16 közé.

A liege-i párharc menetrendje:

péntek, 13.30:

Ruben Bemelmans-Fucsovics Márton
David Goffin-Balázs Attila
szombat, 14.30:

Julien Cagnina, Joris De Loore-Fucsovics Márton, Balázs Attila

vasárnap, 13.30:

David Goffin-Fucsovics Márton

Ruben Bemelmans-Balázs Attila

– MTI –








hirdetés