Ami idáig formális volt, azt a hét elején véglegesítette a honi salakmotoros szakági bizottság: a 2012-es egyéni bajnoki sorozat mindhárom versenyének Debrecen ad otthont. Az időpontokat is véglegesítették az érintettek, így március 24-én, július 7-én és október 21-én mérik össze tudásukat a vaspapucsosok a bajnoki címért a Gázvezeték utcai salakstadionban. A versenyek szervezője a Debrecen Speedway SE lesz. A klub elnöke, Balogh János már korábban hangsúlyozta, ebben az esztendőben szerettek volna több viadalt is rendezni, s ennek az elképzelésnek pont megfelelt ez a lehetőség. Mivel a többi klub vezetői is rábólintottak az elképzelésre, így Debrecenben lesz látható valamennyi egyéni bajnoki viadal. A megmérettetéseken 16 versenyző áll starthoz, s a hagyományos, 20 futamos lebonyolítási szisztéma alapján mérik össze tudásukat.
A Debrecenben megtartott szakági gyűlésen körvonalazódott azon magyar versenyzők névsora, akikre építhetnek a sorozat szervezői, bár a végleges mezőny akkor lesz teljes, ha minden sportoló kiváltotta a licenszét erre az évre. A versenyzői engedélyek kiváltásának határideje február utolsó napja, bár ezt követően is lehet licenszet kérni, de ez az időpont mégiscsak mérvadó lesz a bajnoki névsort illetően. Jelenleg Magosi Norbert, Tabaka József, Benkő Roland, Tihanyi Sándor, Lőrincz Attila, Papp Péter, Hell Csaba és Bencze Zsolt részvétele tűnik biztosnak, míg Szatmári László, Stefáni Attila és Nagy Patrik indulása kérdéses. Szatmárinak még nincs megfelelő technikája erre az idényre, míg Nagy esetében a klubja szeretné, ha cseh licensszel versenyzne ebben az esztendőben, ám a szakág nem járul hozzá ehhez a felvetéshez.
Balogh János a Naplónak elmondta, a magyar versenyzők létszámától függ, hány külföldi motoros áll majd rajthoz a bajnokikon, elméletileg 8-10 határon túli salakszóró bevetésével számol a rendező. Kérdésünkre, hogy kikkel állnak tárgyalásban, Balogh János neveket nem kívánt nyílvánosságra hozni, annyit viszont elárult, Lengyelországból, Oroszországból, Csehországból és Szlovéniából érkezhetnek versenyzők.
HBN
Különlegesnek számít az a pontozási rendszer, ami végigkíséri a bajnokságot. Mivel nyílt lesz a sorozat, azaz külföldiek is indulnak, így lesz egy olyan lista, ami a teljes mezőnyt értékeli, illetve lesz egy rendszer, ami csak a magyar motorosokat veszi górcső alá. (Ezeket a listákat a Tények címszó alatt olvahatják.)
Nyílt bajnokság
1. helyezett 17 pont
2. helyezett 15 pont
3. helyezett 14 pont
4. helyezett 13 pont
5. helyezett 12 pont
6. helyezett 11 pont
7. helyezett 10 pont
8. helyezett 9 pont
9. helyezett 8 pont
10. helyezett 7 pont
11. helyezett 6 pont
12. helyezett 5 pont
13. helyezett 4 pont
14. helyezett 3 pont
15. helyezett 2 pont
16. helyezett 1 pont
Magyar bajnokság
1. helyezett 10 pont
2. helyezett 8 pont
3. helyezett 7 pont
4. helyezett 6 pont
5. helyezett 5 pont
6. helyezett 4 pont
7. helyezett 3 pont
8. helyezett 2 pont
9. helyezett 1 pont
10. és további helyezettek 0 pont