Nem cél nélkül lébecolnak Csípjenek meg! – mondhatná Kósa István. Nem álom, színtiszta igazság: az újonc Demecser karnyújtásnyira tanyázik a dobogótól. Noha az NB II-es férfi kézilabda együttes számára baljóslatúan indult az idény az Észak-keleti csoportban, no de utána… Sorozatban nyert mérkőzésekkel a negyedik pozícióig küzdötte fel magát, így amit a tréner sem hitt volna, immár az éremcsatába is beleszólhat.
– Az előzetesen várakozást bőven túlteljesítettük, egy rossz szavunk sem lehet a társaságra – hajtott fejet legénysége előtt Kósa István, a Demecser edzője. – Elégedett lettem volna már akkor is, ha az ősz végére elkerüljük a kiesőhelyet, hál’ istennek a kezdeti nehézségek után ettől távol kerültünk. Sikerült egységes csapatot formálni, amihez hozzájárult, hogy abszolút pozitív volt a játékosok hozzáállása, miként az is tény: egyénileg jól képzett embereket igazoltunk, akik hamar beilleszkedtek. A keret tartását jelzi, hogy bár az első három meccset elvesztettük, talpra tudott állni. A negyedik mérkőzésen döntetlent értünk el, majd zsinórban öt győzelem következett. A helyzetkihasználáson még van mit javítani, ezen dolgozunk, ugyanakkor picit örülök, hogy legalább eljutottunk ziccerekig. Elkeserítő lenne, ha most arról kellene értekezni: úgy kaptunk ki, hogy minden lehetőséget belőttünk. Az lenne az igazán nagy probléma…
Röpke szusszanást engedélyezve, a demecseriek már készülnek a februári folytatásara. Mégpedig heti három edzéssel, Kósa István szerint felettébb optimistán.
– Úgy gondolom, ezzel a kerettel visszük végig a tavaszi szezont. Evés közben jön meg az étvágy, arról beszéltünk a fiúkkal, jó lenne megcsípni egy dobogós helyezést. Félre ne értsen senki, nem szakadtunk el a valóságtól, viszont annak nincs értelme, hogy csak cél nélkül lébecoljunk, ami nem egyezik a felfogásommal.
- Koncz Tibor -