Demecserben értékeltek

Demecserben értékeltek
© Fotó: katasztrófavédelem
Demecser – Ötvenkét vonulása volt az önállóan beavatkozó Demecseri Önkéntes Tűzoltó Egyesületnek a 2016-os évben– hangzott el a napokban tartott évértékelő beszámolón, ahol az újjáalakulás 10. évfordulója alkalmából a várostól egy csapatzászlót is kapott a civil testület.

A Demecseri Önkéntes Tűzoltó Egyesület parancsnoka, Lukács István kiemelte: az ÖTE 85 éve látja el a város mentő- tűzvédelmét, 2014. november elsejétől pedig az országban tizedikként, megyei viszonylatban pedig elsőként a Demecser ÖTE szerezte meg az önálló beavatkozáshoz szükséges jogosultságot. Ezzel, nemcsak saját városuk, hanem további négy szomszédos település – Berkesz, Gégény, Kék és Székely – mentő tűzvédelme is fejlődött, mivel az egyesület vállalta, hogy a riasztást követően nappal tíz, éjszaka tizenkét percen belül megkezdi a vonulást, és így az elsődleges tűzoltói beavatkozás ideje lerövidül. Az elmúlt két és félév áttekintésében a parancsnok hozzátette: az elért eredményhez a BM OKF és az Magyar Tűzoltó Szövetség közös pályázati kiírása, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, valamint a városuk képviselőtestülete is hozzájárult eszközökkel és védőfelszerelésekkel. A tavalyi esztendőben négy új védőruhával gazdagodott az egyesület a központi pályázatnak köszönhetően. A beavatkozásokról szólva a parancsnok kifejtette: negyvenhét vonulásuk volt a tavalyi évben, jellemzően tűzesetekhez kellett vonulniuk.

A Demecseri ÖTE 2014 óta önállóan is végezheti a beavatkozásokat, a tavalyi évben 52 káresemény felszámolásánál dolgoztak. Gerebenics Károly tűzoltó alezredes a Nyíregyházi Katasztrófavédelmi Kirendeltség vezetője gratulált a szakmai munkához, elmondta, hogy az egyesület önálló vonulásainak számai jelentősek, nemcsak megyei, de az országos átlagot is figyelembe véve, így erről csak pozitívan lehet nyilatkozni.

Az önkéntesek munkáját három gépjármű segíti, köztük a néhány éve Osterhofenből érkezett adomány, egy Magirus Deutz TLF 16/25 típusú tűzoltóautó.

A civil szervezet újjáalakulásának tizedik évfordulóján a Demecseri Önkéntes Tűzoltó Egyesületnek a város képviselőtestülete egy csapatzászlót adományozott és Váradi László polgármester további erőt, egészséget kívánva adta át Enyedi Zoltánnak, az egyesület elnökének.

– Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság –



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter






hirdetés