Demecseri diákok Erdélyben
„Világot látunk” címet viselő pályázat keretében programokban gazdag 3 napot állítottak össze a felnőttek a diákoknak. Az előkészítő óráknak köszönhetően minden diák előre megismerte a kirándulás során felkeresnedő nevezetességeket.
A fiatalok többek között megismerhették a Károlyi-kastélyt, Ady Endre szülőházát, a parajdi sóbányát, a csíksomlyói kegytemplomot és kolostort, a kultúrpalotát vagy a római katolikus püspöki palotát Szatmárnémetiben.
Csodálatos tájakat is láthattak a tanulók a kirándulás alatt.
A pályázat célja, hogy megismertesse a gyermekekkel a határon túl élő magyarok életét, megéreztesse velük az összetartozás élményét. MIndezeket a célokat sikerült megvalósítani, s mindenki felejthetetlen élményekkel telve érkezett haza.
A kirándulásról hazatért diákok június 6-án bemutató előadást is tartottak a megszerzett élményekről, a látott nevezetességekről az iskola többi diákjának.