Édesség az életem

A cukrászoknál is igaz a régi mondás, hogy a gyakorlás a tudás anyja.

Sok háziasszony próbálkozik otthon a süteménykészítéssel, kisebb-nagyobb sikerrel. Azonban egy húsz éves nyíregyházi fiatalember már több sikert is elkönyvelhetett magának az édességek szövevényes világában.

Huszti Zoltán a közelmúltban Debrecenben megrendezett Gál Sándor Emlékversenyen arany érmet szerzett a cukrászok népes mezőnyében. Az emlékversenyen az összes vendéglátással összefüggésbe hozható szakma képviseltette magát.  Több mint 70 versenyző mérte össze tudását a főételek, a szervírozás és a desszert elkészítésében. Zoltán a megosztott első helyet szerezte meg, azonban ez már nem az első alkalom, hogy elismerik szakmai tudását.

– Már kisgyerekkoromban is sokat voltam a konyhában, leginkább hétvégén amikor édesanyám valamilyen süteményt készített a vasárnapi ebédhez. A figyelés és a kanálnyalogatás mellett azonabn már kisebb feladatokat is elvégeztem, úgy mint a krém kikeverése, vagy a tojás felverése. A tanulmányaimat is ezen a vonalon végeztem a Sipkay Barna Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézetben.

A gyakorlatihelyemnek amely mára a munkahelyemmé vált az Iván Cukrászatnak is nagyon sokat köszönhetek. A jövőben szeretném letenni a mestervizsgát, hogy majd a későbbi cukrászokat oktathassam a szakma szépségeire. Az embereknek tetszik amit csinálunk, de sokan inkább a bevásárló központokban veszik meg a süteményt, pedig a cukrászatokban készítettek sokkal egészségesebbek, mert nincs benne tartósítószer.

Bár én is fiatal vagyok szerintem, a mai tizenéveseket nem érdeklik a cukrászat rejtelmei. Pedig akiben van egy kis művészi hajlam az itt is megmutathatja magát, mert az esküvői tortáknak már-már művészeti értékei vannak. Végül egy-két jó tanácsot szeretnék adni a cukrász tanulóknak. Gyakorolják a szakmát, és ne sajnálják azt a néhány órát, mert a későbbiekben az, kamatostól jön vissza, és merjenek új dolgokat elkészíteni.

– Kiss Béla –








hirdetés