Deutsch Tamás szerint szégyen, hogy az MTK kiesett az első osztályból

Budapest – Deutsch Tamás, az MTK Budapest elnöke éles kritikával illette a labdarúgócsapat illetékeseit amiért az együttes a hétvégén búcsúzott az élvonaltól.

Az elnök – aki semmilyen tisztséget nem tölt be a futballcsapatot működtető MTK Budapest Labdarúgó Zrt.-ben – a klub honlapjának adott interjúban úgy fogalmazott, a gárda csapnivalóan szerepelt a hétvégén zárult bajnoki szezonban, és az, hogy kiesett az első osztályból, nem egyszerűen fájdalmas csalódás és óriási kudarc, hanem szégyen.

“Nincs helye a kidumálásnak, nem lehet mellébeszélnünk! Az a dolgunk, hogy megvizsgáljuk az okokat, és nem az, hogy megmagyarázzuk a magyarázhatatlant” – nyilatkozta a sportvezető.

Elmondta, a következő idényben egyértelmű cél lesz az azonnali visszajutás, ugyanis az eddigi tulajdonosok mellé új befektető érkezik, így pénzügyi lehetőségeik tovább bővülnek. Hozzátette, a következő idényben nem lesz olyan klub a másodosztályban, amely említést érdemlően jobb anyagi körülmények között működik, mint az MTK Budapest.
Deutsch Tamás véleménye szerint az MTK “szakmailag fáradt és belterjes lett”, a Zrt. működtetését három és fél éve átvevő tulajdonosok a radikális változások helyett megtartottak mindent és mindenkit a múltból, és így próbáltak lépésről lépésre változtatni, építkezni.
“Ez alapvető hiba volt” – jelentette ki az elnök, majd azonnali változást sürgetett. “Mindent, ami a teljes zsákutcát jelentő elmúlt közel tíz évhez tartozik, ki kell hajítani, és teljesen új dolgot kell csinálni” – szögezte le.

Az MTK – mely 23 bajnoki címével a Ferencváros mögött a második legeredményesebb magyar labdarúgóklub – kedden jelentette be, hogy nem hosszabbít szerződést Tamási Zsolt vezetőedzővel. Utódját a jövő héten mutatják be.
A csapat legutóbb 2011-ben búcsúzott az élvonaltól, akkor a következő évben a másodosztály bajnokaként azonnal visszajutott az első osztályba.

– MTI –








hirdetés