Diákfotósok az élvonalban

Beáta és Ágota az oklevéllel
Beáta és Ágota az oklevéllel - © Fotó: Magánarchívum
Nyíregyháza – A nyíregyházi diákfotósok szépen megállták a helyüket.

Az idén Pécsett rendezték meg az 50. Országos Középiskolai Fotókiállítást, s a rangos eseményre 150 iskola 185 tanulójától 1390 pályamű érkezett. A neves fotóművészekből álló 6 tagú zsűri 44 iskola 66 tanulóját tartotta érdemesnek a bemutatkozásra, s így 94 kép kerülhetett közönség elé.

A nyíregyházi iskolák közül háromnak sikerült bejutni a döntőbe. Tamás Mercédesz, a Kölcsey Ferenc gimnázium tanulója, valamint Biró Dóra, az Evangélikus Kossuth Lajos gimnázium diákja 1-1 képpel képviseltette városát. Szépen szerepelt a Nyíregyházi Művészeti Szakgimnázium, ahonnan 5 diák fotóját is bemutatásra méltónak ítélték. Kanyári Zsombor és Szűcs Péter egy-egy, Poór Marianna 2, Hajdu Beáta, illetve Serbán Ágota pedig 3, illetve 4 fotóval mutatkozott be. Hajdu Beáta országos II. díjat szerzett, Serbán Ágota pedig a Magyar Fotóművészek Szövetségének különdíját érdemelte ki.

– KM –



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdetés