Pornófilmet forgatott egy középiskolai
tanárnő a dél-morvaországi
Znojmóban.
A 35 éves pedagógus fiatal, de
18. életévesnél idősebb
férfival szexelt, míg egy
saját diákja, egy fiatalkorú pedig
a több mint öt percig tartó
szerelmi aktust mobiltelefonjával
lefilmezte.
A szexfilm több internetes
honlapról is letölthető, s
néhány nap alatt több mint
százezren látták. Egy cseh
portál szerint a felvétel a pár
egyetértésével
készült. A tanárnő és
partnere ugyanis hűen követik a filmező
diák utasításait, aki
nagyon vulgárisan kommentálja az egyes
jeleneteket.
Az eset az erősen katolikus
Dél-Morvaországban nagy botrányt
keltett, de Znojmó lakosai
állítólag nagyon megosztottak
ebben az ügyben. Az egyik fél a
tanárnő azonnali
távozását követeli az
iskolából, míg a másik
fél szerint a 35 éves asszony
felnőtt embernek számít, aki szabad
idejében azt csinál, amit akar.
A filmet ismerő diákok szerint a felvétel (video itt) az iskola
épületében készült,
míg az igazgató szerint ez nem
bizonyítható. Az iskola vezetése
szerdán délelőtt foglalkozott az
esettel, de nem hozott semmiféle
döntést. “Az esetet a tanárnő
magánéletéhez tartozónak
minősítettük” – közölte az
igazgató. – írja a kisalfold.hu.