Diákoknak küldött szexuális tartalmú üzenetek miatt ítéltek el egy fővárosi tanárt

Diákoknak küldött szexuális tartalmú üzenetek miatt ítéltek el egy fővárosi tanárt
© Illusztráció: borsonline.hu
Budapest – A bíróság jogerősen felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte azt a fővárosi általános iskolai tanárt, aki a diákjainak szexuális tartalmú üzeneteket küldött – közölte a Fővárosi Főügyészség pénteken az MTI-vel.

A közlemény szerint a vádlott egy 48 éves férfi, aki pedagógusként dolgozott egy XVI. kerületi általános iskolában, ahol az egyik lánynak rendszeresen, egy másiknak pedig többször szexuális tartalmú, felhívást is magában foglaló szöveges üzeneteket küldött.

A vádlott, miután az igazgató közölte vele, hogy az üzenetek küldésének ténye a tudomására jutott, feljelentést tett. A valótlan tartalmú feljelentésben a tanár azt állította, hogy ilyen üzeneteket nem küldött, ha mégis az ő profiljáról küldték ezeket, akkor ismeretlen tettes azt feltörhette. A félrevezető feljelentés alapján nyomozás is indult.

A férfi ellen az ügyészség két rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntette, és a hatóság félrevezetésének vétsége miatt nyújtott be vádiratot a Pesti Központi Kerületi Bíróságra, amely az ügyeket egyesítette.

A bíróság a vádlott bűnösséget beismerő nyilatkozatát elfogadta, és nyomban ítéletet hirdetett. A férfit 2 év – végrehajtásában 5 évre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte. Az ügyészség fellebbezése alapján a másodfokú bíróság az ítéletet jogerősen súlyosította annyiban, hogy a vádlottat öt évre eltiltotta a tanári foglalkozás gyakorlásától – írták.

– MTI –








hirdetés