Diáksport együttműködést írtak alá

Diáksport együttműködést írtak alá
Nyíregyháza – Együttműködési megállapodást írt alá a Nyíregyházi Egyetemen 2016. november 22-én az egyetem vezetése részéről dr. Kiss Ferenc, általános rektorhelyettes, dr. Kvancz József kancellár és Baracsi Endre, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület elnöke. A felek egymás szakmai munkájának támogatása mellett a megyei diáksportok népszerűsítésében és a fiatalok sportra nevelésében működnek közre a jövőben.

Az aláírók közös célként említették a Magyarországon élő és tanuló gyermekek és diákok fizikai aktivitásának, sportolási hajlandóságának, egészség-megőrzési és fejlesztési célú növelését, valamint a közösségi és szakmai kapcsolatok erősítését a felsőoktatási alapképzés és az iskolai testnevelés, valamint a tanulók egészségfejlesztő testmozgása, a tehetséggondozás és a diáksport versenyek, például Diákolimpia rendezése területén. – hangzott el a programon.

Közös cél, hogy a jelen és a jövő pedagógusai is hatékonyan közreműködjenek a minőségi testnevelés megvalósításában, amelynek érdekében együtt segítik és támogatják a felsőoktatásban résztvevő hallgatók, testnevelő szakemberek, pedagógusok, sportszakemberek minél szélesebb körű bevonását az iskolai sportéletbe. – emelte ki Baracsi Endre elnök.

A Nyíregyházi Egyetem célja, hogy az itt tanuló hallgatók minél többet mozogjanak, sportoljanak, a diplomát szerző testnevelők, sportszakemberek pedig Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében találjanak munkát, itt adják át tudásukat. Az egyetem kutatóközpontjai pedig az egészséges életmódra neveléshez táplálkozási, életviteli és szakmai tanácsokkal, kutatási eredményekkel is segítik majd az együttműködés sikerét, így remélhetőleg a fiatalok mozgásban gazdagabb, egészségesebb életvitelt tudnak kialakítani. – összegezte dr. Kiss Ferenc, általános rektorhelyettes.

– Nyíregyházi Egyetem –



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter






hirdetés