Dicsőséges gyermekgyógyítás

Dicső főorvos az Inczédy-életműdíjjal
Dicső főorvos az Inczédy-életműdíjjal - © Fotó: KM-archív
Nyíregyháza – Pár hét eltéréssel két rangos elismerést vett át dr. Dicső Ferenc osztályvezető főorvos.

„Elképzelhetetlen, hogy ne gyógyítson, ne az határozza meg minden napját, hogyan tehetjük még jobbá a gyermekellátást. Az elmúlt harminc évben osztályvezető főorvosként folyamatosan új célokat, terveket fogalmazott meg, s a megvalósítás érdekében nem ismert lehetetlent. Hihetetlen a munkabírása, a tudása, tapasztalata, a gyerekek iránti szeretete elképesztő. Főnöknek szigorú és igazságos, laza és vicces, de kőkemény, amikor a szakmáról, a gyógyításról van szó. A legjobb tudást és felkészültséget várja el mindenkitől, akárcsak magától. Maximalista, és minket is azzá tett.”

Ez csak néhány mondat azokból, amit a kollégái az elmúlt években dr. Dicső Ferencről mondtak. Amikor szembesítjük ezekkel, mosolyog, ahogy szokott, majd megjegyzi: büszke vagyok a csapatomra, arra, amit együtt elértünk és felépítettünk, hogy itt Nyíregyházán az ország egyik legjobb gyermek­osztályán gyógyíthatjuk a jövő reménységeit.

Országosan elismertek

Tavaly, amikor a megyei közgyűlés Korányi Frigyes-díját megkapta, azt mondta, az elismerés mindannyiuké, csak hajóskapitányként ő vette át. Az idén Nyíregyháza Inczédy György Életműdíjjal tüntette ki több évtizedes kimagasló gyógyító munkájáért, majd pár héttel később a Magyar Gyermekorvosok Társasága Országos Kongresszusán megkapta a Bókay János-emlékérmet. Ez egy kifejezetten szakmai kitüntetés, amit olyanoknak ítélnek oda, akik a társaságon belül jelentős tudományos tevékenységet végeznek és a gyermekellátásban is kiemelkedő a munkásságuk.

Különleges év az idei a Jósa András Oktatókórház Gyermekosztályának az életében, hiszen öt jubileumot ünnepelnek. Kilencven évvel ezelőtt alakult meg az önálló osztályuk, harminc éve indult el a gyermekintenzív részlegük, huszonöt évvel ezelőtt megkezdődött a súlyos állapotú koraszülöttek és újszülöttek mentése, s ugyanabban az évben a gyermeksürgősségi részleget is beindították. Harminc éve pedig dr. Dicső Ferenc irányítja az osztály munkáját, aki soha nem bizonytalanodott el abban a hat évesen leírt vágyában, hogy orvos legyen, mindent ez határozott meg az életében. Gyermekgyógyászatból, gyermekkardiológiából, neonatológiából tett szakvizsgát, később gyarapította a listát sürgősségi szakvizsgával is.

– Mindig azt volt a cél és koncepció, hogy olyan gyermekosztályt hozzunk létre, ahol speciális és magas szintű ellátást tudunk nyújtani a kis fekvő- és járóbetegeinknek. Ma 17 szakambulancia működik a gyermekosztályunkon, a Neonatális Intenzív Centrumban a nagyon súlyos állapotú újszülötteket és a koraszülött babákat kezeljük a legmagasabb progresszivitási szinten – sorolja a főorvos, aki gyermekgyógyász szakfőorvosként megyénk gyermekegészségügyi ellátásáért is felelős. Az ő nevéhez köthető, hogy évtizedek óta van Vásárosnaményban és már Mátészalkán is gyermeksürgősségi részleg.

Az eredmények őket igazolják, a csecsemőhalandóság a korábbi 20 ezrelékről (ezerből húsz csecsemő halt meg) 4-5 ezrelékre csökkent, amivel kivívták a legszélesebb körű szakmai elismerést.

– A Bókay-díj szerintem annak is szól, hogy az új gyerekellátási tömbben megszerveztük és kialakítottuk a korszerű működési rendet. Sok helyen még most gondolkodnak azon, hogy elindítják a gyermeksürgősségi osztályt, ami nálunk 25 éve működik. De azért is többen irigykednek, hogy nálunk a gyerekműtő, valamint a gyerek- és újszülött­intenzív részleg is egy tömbben van, a traumatológia pedig mindössze pár méterre – említette dr. Dicső Ferenc, s arról sem lehet hallgatni, hogy több mint negyed évszázaddal ezelőtt a gyermekosztályon gyógyító orvosok létrehozták a Beteg Gyermekekért Alapítványt, mert még többet, még jobbat akartak adni.

Ha kell, bohóckodik is

– Részt veszünk a koraszülött és a súlyos állapotú újszülöttek mentésében. Az elmúlt évek alatt több mint 240 millió forint értékű műszert vásároltuk, ezek jelentős része a nyíregyházi kórházban segíti az újszülöttintenzív ellátást, a gyermekkardiológia, ideg- és tüdőgyógyászat munkáját – sorolja az osztályvezető főorvos, s hogy mindig van új ötlete, javaslata, azt bizonyítja, hogy a győri kongresszuson arról is beszélt, fontos lenne a súlyos állapotú, veleszületett szívfejlődési rendellenességek szűrése.

– Minden díj egyben az osztály közösségének a díja is. A gyógyítás csapatmunka, mindenkire szükség van, csak vezetőként én jobban látszom – mondja őszintén. Ha nem orvos lenne, talán bohócként szórakoztatná a közönséget, elsősorban a legkisebbeket, hiszen az általános iskola első osztályában ez volt a másik „foglalkozási alternatívája”.
– A bohócságom a mai napig megmaradt, nem igazán tudok halálosan komoly lenni – nevet Dicső doktor, s bármikor hajlandó utánozni az állatok hangját, mesélni, mondókákat mondani a rendelőben vagy a kórteremben. Mert alapelv: a gyermekekért mindent.

KM-BM








hirdetés