Dióhéjban innen-onnan

Dióhéjban innen-onnan
Egy csokorba gyűjtöttük Kék, Nyírtura, Bököny és Baktalórántháza kisebb-nagyobb történéseit, eseményeit.

Kék

Amint az időjárás engedte, megkezdték Kéken annak a romos épületnek a bontását,
amelyet az elmúlt évben vásárolt meg az önkormányzat a „sárgaiskola” mellett.
Helyén parkosítanak és parkolót alakítanak ki, és ezáltal az iskola és előkertje
is szebben bontakozik ki. Az épület megmaradó részében a felújítás után ifjúsági
kultúrhelyiség lesz, melyre 1 millió 800 ezer Ft pályázati összeget kapott az
önkormányzat.

Nyírtura

A nyírturai Móra Ferenc Általános Iskolában a napokban rendezték meg a Rétközi
Iskolaszövetség műveltségi versenyét Móra Ferenc életéből. A vetélkedésen 3.
és 4. évfolyamos gyerekek 4 fős csapatai vehettek részt. A központi téma természetesen
a „Kincskereső kisködmön” című mű volt, de számot adhattak Móra Ferenc életéről,
munkásságáról, valamint régi elnevezések mai neveiről is. A sok érdekes feladat
megoldása után első az ibrányi iskola, a második Tiszabercel, a harmadik pedig
Buj csapata lett.

Bököny

Április 8-án szombaton Bökönyben 5 megye részvételével szabadfogású diákolimpia
területi döntőt rendez a Barota Mihály ÁMK Birkózó szakosztálya. A rendezvényen
Nógrád, Heves, Borsod-Abaúj, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye fiatal
birkózói bizonyíthatják ügyességüket. A területi döntő az alapja az országos
döntőbe való bejutásnak. Közel 150-200 indulót várnak a szervezők, a küzdelmek
három szőnyegen fognak zajlani. A rendezvény fővédnöke Petrika Ibolya, a Szabolcs
Megyei Sportintézet igazgatója.

Baktalórántháza

A baktalórántházi Reguly Antal Általános Iskolában Almási Ágnes és Garai Gáborné
pedagógusok szervezésében lezajlott a hangos olvasási verseny elődöntője a napokban.
A versenybe 20 alsó tagozatos gyermek nevezett be, s a következő tanulók értek
el helyezést:

A másodikosoknál első lett Halász Ákos, a második Petró Gabriella, a harmadik
helyezést Réthy Laura érte el. A harmadikosok közül a győztes tanulók: Dömök
Dorina, Pincsák Mihály, Iványi Dalma. A negyedik osztályosok díjazottjai: Fodor
Szimonetta, Szunyogh Viktor és Kántor Henrietta. A Nyírségi Iskolaszövetség
hangos olvasási versenyére az első helyezést elért tanulók jutottak tovább.

– M. Magyar László –








hirdetés