Dióhéjban innen-onnan

Tiszadada, Bököny, Újfehértó

Tiszadada

A Suliexpó történetében először mutatkoztak be a tiszadadai Gyermek Éremgyűjtő Szakkör tagjai, a már több éves helyszíni ismerettel és több rangos helyezéssel rendelkező kézműves szakkörrel együtt.

A kis csapat jól össze tudott dolgozni, aminek eredményeként, nem csak a kézművesek portékái keltek el, de sort álltak a dadai sátor előtt az éremmásolást kipróbálni szándékozó gyermekek és felnőttek egyaránt. Külön örömmel töltötte el a kis társaságot, hogy nem csak az ép, de a fogyatékkal rendelkező külföldi vendég gyermekeket is megörvendeztették egy – egy alufóliára készített éremlenyomattal, és egy gipszképpel – tájékoztatta lapunkat ifj. Kovács Géza.

Bököny

Negyedik alkalommal rendezi meg az idén a bökönyi önkormányzat a falunapot. Június 24-én 12 órától kezdődnek majd a programok. Az érdeklődők először Magyar Zsolt erőember bemutatóját láthatják, majd a helybeliek is vetélkedhetnek a bökönyi erős ember címért. Lesz a programban apácashow, bemutatkoznak a művészeti oktatásban résztvevő tanulók, műsort ad a Béke Szigete Nyugdíjas Klub, vidám perceket szerez majd Sunyiló és Tasziló, fellép továbbá Vikidál Gyula, Szandi, Csocsesz. Az estébe nyúló programot színesíti tűzijáték és bál.

Újfehértó

A nyáron szaktáborokban kovácsolódhatnak össze az újfehértói Alapfokú és Művészeti Tagintézmény művészeti csoportjai: a néptáncosok az Őrségben és Zsákán, a zenészek Szarvason, a drámások és kézművesek pedig Szurdokpüspökiben táborozhatnak.

– Magyar László –








hirdetés