Disco, kávézó, mozi – így kapcsolódnak ki a nyíregyházi fiatalok

László Fanni
László Fanni
Nyíregyháza – László Fanni nem az a „partizós” fajta, inkább beül egy kávézóba. – Ott legalább lehet hallani, mint mond a másik.

Verba Csaba lassan, de biztosan közeleg a harminchoz, a húszas évei elején sokat járt az Arsenal nevezetű diszkóba, de gyakran megfordult az X-Caféban is. – Manapság legfeljebb egy sörre ülök be valahova, mert már nem vágyom a nagyobb bulikba – válaszolta.

Verba Csaba

Hegedüs Kitti aktívabb ezen a téren, egy hónapban kétszer biztos, hogy elmegy szórakozni a barátnőivel. – A Barbizonba szoktunk kinézni, ilyenkor legalább tízen összejövünk a csajokkal, táncolunk, beszélgetünk – mondta a középiskolás lány.

Hegedüs Kitti

Fedák Szabina óvatosabb duhaj, nem híve a nagy partiknak, inkább elmegy megnézni a moziba egy filmet. – Legutóbb a Megjött apuci című vígjátékot láttam – tette hozzá.

Fedák Szabina

Paul Dávid azóta nem jár bulizni, amióta aktívan sportol. – Focizom, a meccsek zöme a hétvégén van, ezért nem fér bele az életembe az éjszakázás – fogalmazott a fiatalember.

Paul Dávid

Szkita Attila imádja a rockzenét, de lelkesedik a dubstepért és a drum and bass-ért is. – Utóbbi stílusban kevés koncertet adnak Nyíregyházán, ezért gyakran elutazom a fővárosba azért, hogy ilyen zenét halljak.

Szkita Attila

 

KM-TG








hirdetés