DK és Együtt-sajtótájékoztató: Nem foghatják vissza a mondanivalót rossz kompromisszumok

Nyíregyháza – A DK és az Együtt politikusai szerint ne saját magának adja a kitüntetéseket a Fidesz-frakció a városban.

Nyíregyháza. Megszakítja az együttműködést az Együtt és a Demokratikus Koalíció az MSZP-s képviselőkkel a nyíregyházi önkormányzatban, megbontva ezzel az egységes baloldali frakciót, jelentette be kedden Lövei Csaba és Hunyadi János, a két párt önkormányzati képviselője. – Nem csaptuk egymásra az ajtót, tehát a kilépés nem veszélyezteti a kormány, s azon belül a városvezetés leváltása érdekében tett jövőbeni együttműködést, de szeretnénk a saját véleményünket képviselni frakciókötöttségek nélkül, pláne olyan helyzetben, amikor egyes szocialista képviselők a mienktől eltérő értékrendet képviselnek – jelentette ki Hunyadi János, aki sejtetni engedte azt is, hogy a kenyértöréshez az augusztus 20-ai díszpolgári cím adományozása kapcsán a két párt között kialakult nézetkülönbség is hozzájárult. Ez volt ugyanis a második téma, amelyet érintettek, s amelynek kapcsán Lövei Csaba kifejtette: – Nem elegáns díszpolgári címet olyan személynek adni, aki tagja a döntéshozó testületnek és aktív politikai státuszban van. Ezt a helyzetet kettőnkön kívül csupán a Jobbik képviselői utasították el egyértelműen – utalt vissza a frakciószakadás egyik kiváltó okára is.








hirdetés