A független képviselő azt mondta, elsősorban azért lassult le a magyar pályázati rendszer, mert nem a hazai kis- és középvállalkozásokat akarja a kormány támogatni, hanem a Fidesz-közeli vállalkozásokat, akiknek keresni kell a megfelelő pályázatokat. Varju László bejelentette: a DK nevében pénteken írásbeli kérdést intéz Orbán Viktor miniszterelnöknek. Ebben több mint 30 olyan céget sorol fel, amelyek vidéki polgármesterek visszajelzései szerint az állami megrendeléseket kapják és amelyek a Közgép, vagy annak vezetőinek tulajdoni körébe tartoznak. A DK azt kéri Orbán Viktortól, hogy tételesen árulja el: melyik cég mennyi és mekkora összegű állami megrendelésben részesült az elmúlt két évben – közölte. Varju László hozzátette: Magyarországnak mindössze egy éve maradt arra, hogy a lehető legtöbb uniós forrást szerződésekkel lekösse, azt követően pedig 2014-től már új pályázatoknak kell készen állniuk, ezért a DK reméli, hogy állami, önkormányzati és szakmai összefogással javítani lehet az eddigi rossz fejlesztéspolitikán.