DKSK-MOR: kettőből semmi

Második meccsén sem tudott nyerni a DKSK Miskolc-Oldies Rádió női kosárlabdacsapata.

Csütörtökön a Foton Győr csapatának vendége volt a női kosárlabda NB I/A 2. fordulójában a DKSK Miskolc-Oldies Rádió együttese.

Jól kezdte a meccset a Diósgyőr, Imbergerová ponterős játékának köszönhetően az elején megléptek a piros-fehérek (2-9). A hazaiak azonban nem adták fel, többször is sikerült labdát szerezniük, és lerohanásaikkal az 5. percben ledolgozták hátrányukat (12-12). Ezután egyik csapat sem tudott jelentősen elszakadni a másiktól, hol a Győr, hol a Diósgyőr vezetett, a negyed vége azonban a hazaiaknak sikerült valamivel jobban.

A második tíz percben folytatódott kiegyenlített küzdelem, azzal együtt, hogy pár ponttal mindig a Győr vezetett. A DKSK-nak nem sikerült felzárkóznia -, pedig Imbergerová ebben a negyedben három triplát is bevágott -, mert a hazaiak agresszíven szedték a támadólepattanókat, és vagy a második vagy a harmadik kísérletből eredményesek tudtak lenni.

Fordulás után

A hosszú szünetet követő első percekben a DKSK akarata érvényesült: 5 perc alatt mindössze két pontot engedélyeztek Győrnek (49-49), de elhúzniuk nem sikerült, mert ziccereket hibáztak. Ráadásul – diósgyőri szempontból – Pénzes rosszkor szerzett két triplát a zóna ellen, így ismét egy-két lépéssel a Diósgyőr elé kerültek (63-60).

A záró játékrészben ismét Koncz J. erőszakosságának köszönhetőn hat pontra hízott a hazaiak előnye. Az utolsó három percben kockáztatott a piros-fehér gárda: háromnegyedpályás letámadásra tértek át, amiből Borovicková került ki győztesen. A hazaiak irányítója összesen 10 büntetőt dobhatott a faultok után, és ezzel nem csak bebiztosította, de növelni is tudta csapat győzelmének különbségét.

SEAT-Foton Győr – DKSK Miskolc-Oldies Rádió 81-73 (28-24, 21-21, 14-15, 18-13)
Győr, 500 néző. V.: Forrai, Sabáli.

SEAT-Foton Győr: BOROVICKOVÁ (16/3), KONCZ J. (17/9), Tóth Zs. (4), Antolovics (10/3), VARGA R. (14). Csere: Somogyi N. (6), PÉNZES (10/6), Szalay (4), Farkas (-). Edző: Gálos László.

DKSK Miskolc-Oldies Rádió: BRANTLOVÁ (16/6), Borecká (10), Fodor (5/3), IMBERGEROVÁ (31/12), Keller (3). Csere: Kovács K. (1), Tyler (5), Szávuly (2). Edző: Tapodi Péter, Hajdu Roland.

Gálos László: – Harcos mérkőzés volt, örülök, hogy mi kerültünk ki győztesen a csatából.

Tapodi Péter:– Azt kaptuk, amire számítottunk. Faultos mérkőzésen a félkész csapatunk a kétes szituációkban nem tudta a maga javára fordítani a mérkőzést. Szükségünk van még egy kis időre, hogy ez a csapat az igazi arcát mutathassa meg.








hirdetés