2012.07.13 13:08; Frissítve: 2012.07.13 13:08


DNS-minta alapján keresik Bándy Kata gyilkosát

DNS-minta alapján keresik Bándy Kata gyilkosát
Pécs – Egyre nagyobb erőket mozgósítva nyomozásnak Bándy Kata gyilkosa után: hazarendelték a Balatonról a pécsi rendőröket, a sztárnyomozó pedig visszatért Budapestre.

alt hiba beküldése

Megvan a DNS-minta – közel lehet az azonosítás

A Dunántúli Napló információi szerint a helyszínelés, illetve az orvosszakértői vizsgálatok során találtak olyan anyagmaradványokat, amelyekből DNS-mintát sikerült nyerni: ez alkalmas lehet a tettes azonosítására. Úgy tudjuk, a társas elkövetés lehetőségét kizárták a rendőrök.

A sztárnyomozó szerint meglesz a gyilkos

- Meglesz! – nyilatkozta a Dunántúli Naplónak pénteken a budapesti sztárnyomozó, Kovács Lajos. A korábban számos felderítetlen ügy megoldásában közreműködött nyugalmazott ezredes tanácsadóként segíti a rendőrség munkáját a nyomozásban. – Részleteket nem mondhatok – tette hozzá. Az ezredes kifejtette, a bűnügyi főigazgató kérésére kollégáival csütörtökön konzultáción vett részt, ahol áttekintették az eddigi adatokat, s felkeresték a helyszíneket is. – Minden vonal fogva van, megítélésem szerint a nyomozás jól áll – mondta az ezredes.

További részletek a bama.hu-n >>>


Meggyilkolt pszichológus – A rendőrök a környéken élőket is kérdezik

Pécs, 2012. július 12., csütörtök (MTI) – Rendőrök járják a pécsi utcákat azon a környéken, ahol szerdán megtalálták a rendőrségi pszichológus, Bándy Kata holttestét, a rendőrök a lakóknál a legapróbb részletekre is rákérdeznek – tudta meg az MTI ott élőktől.

Egymillió forint nyomravezetői díj a pécsi pszichológus gyilkosáért

Pécs, 2012. július 11., szerda (MTI) – Egymillió forint nyomravezetői díjat ajánlott fel szerdán Hatala József országos rendőrfőkapitány annak, aki segít kézre keríteni a pécsi rendőrségi pszichológus, Bándy Kata gyilkosát.

Vélhetőleg megtalálták a Pécsett eltűnt Bándy Kata holttestét

Pécs – Feltehetőleg megtalálták a hétvégén eltűnt pécsi rendőrségi pszihológus, Bándy Kata holttestét. A környéket lezárták, fehér ruhás mentősöket látnak a Dunántúli Napló helyszínelő kollégái.

A SZON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!



Comments 0

Hozzászólás

 
1000
/1000 letters remain

Betti, a nap szépe

Barbi 19 éves miskolci végzős diáklány. A fotózás napján ünnepelte születésnapját, de a fotókat ő küldi ajándékba barátjának és Mininek.
tovább »


Login2