Dobjuk le a téli papucsot

A tavasz nem csak a ház körül hoz teendőket, autónkat is ideje télmentesíteni.

Végre elfelejethetjük a reggeli szélvédőkaparást és a jeges úton csúszkálást – még ha a driftőrültek ennek annyira nem is örülnek – és koncentrálhatunk a jó időre. Igaz, a cabrio korszak még picit várat magára. A tavasz azonban azt is jelenti az autótulajok számára, hogy ideje ledobatni kocsinkról a téli redőket, hisz elérkezett a kényelmesebb, biztonságosabb papucsba bújtatás időszaka.

Ahogy télen, itt is a hetes a bűvös szám, ha a nappali átlaghőmérséklet tartósan eléri ezt a hőfokot – és bizony nem ritka a húsz Celsius fokos csúcshőmérséklet sem – nyári gumira kell váltani. Nem érdemes a téli gumit nyáron elkoptatni, gondolván „Ááá, semmi baja nem lesz ennek nyáron, kihúzza még a következő telet is!”. A téli gumik összetétele ugyanis nem a melegebb aszfaltra lett optimalizálva, ezek jóval lágyabb keverékek, mint a nyári abroncsok.

Magasabb hőmérsékleten a lágy keverék jóval hamarabb amortizálódik, egy izmos nyáron akár több millimétert is otthagyhatunk belőle az aszfalton. Ez pedig minden, csak nem gazdaságos, ráadásul nem is veszélytelen. A szakemberek mindezek mellé szeretik a legmeggyőzőbb érvként a fogyasztást is megemlíteni, nyáron a nyári abroncsoknak köszönhetően – az optimális útviszonyokhoz való alkalmazkodás miatt – a fogyasztás is csökkenthető.

Érdemes töviről hegyire átnézni autónkat

A tavaszi készülődés azonban nem ér véget a gumicserével, bármennyire is szeretnénk. Érdemes töviről hegyire átnézni autónkat, mi az ami télen elhasználódott és alkalomadtán cserélni azt. Akár ütemezhetjük a kötelező szervizünket is tavaszra, autónk bizonyára hálás lesz érte. Az állapotfelmérést, akár magunk végezzük, akár szakemberre bízzuk, kezdjük jó alapos mosással. Ne kíméljük az alvázat sem.

A lehetőleg nagynyomású alvázmosás után, ha már minden téli mocsoknak búcsút intettünk, nézzük át a felületeket, nehogy valahol sérülés legyen. Nézzük át a lengéscsillapítókat, a téli kátyúk trükkösek, könnyen okozhatnak galibát. Vizsgáljuk meg a futóművet is.

Mindezek után jöhet a kocsi lelke, ami egy kis simogatástól akár  új életre is kelhet. A motorháztető alatt is érdemes kitakarítani, vigyázzunk azonban az elektronikus részek körül. Ügyeljünk a gumicsövek állapotára is, ha repedést észlelünk valamelyiken, cseréljük most, hisz ki szeretne nyáron a kánikulában azon dühöngeni, hogy a hűtés elszállt egy cső miatt.

Az aksi, ha a hidegben jól bírta, valószínűleg a melegben sem fog szenvedni, de ha időszerű, ne féljünk lecserélni. Nézzük  át a tömítéseket is, ezek az apróságok sok bosszúságot okozhatnak, ha már nincsenek toppon. Nem árt a folyadékok cseréje sem, a fagyállót most hanyagolhatjuk, de a szélvédőmosót például érdemes nyári frissíteni.

Címkék: , ,







hirdetés