2012.08.19 20:49; Frissítve: 2012.08.19 20:49


Dombrádon is megünnepelték az államalapítást

Dombrádon is megünnepelték az államalapítást
Dombrád – Vasárnap délután a település apraja-nagyja összegyűlt a dombrádi Horváth József Alkotóház udvarán, hogy méltóképpen emlékezhessen Szent Istvánra és az államalapításra.

alt hiba beküldése

Az ünnepségen dr. Seszták Oszkár, a megyei közgyűlés elnöke is jelen volt, aki beszédében elmondta: Szent István megalapította a jövő Magyarországát, eddig is nagy nemzedékek fémjelezték a magyar történelmet, de a sikeres folytatás elengedhetetlen a magyar virtus és lelkiség nélkül.

Ezután a zenéé volt a főszerep, ugyanis színpadra lépett Nagy Szilárd, “A Társulat”, és dr. Ragány Mihály, a Doktorock Színtársulat tagja, akik feltették az ilyenkor szokásos kérdést, ami így hangzott: “rabok legyünk vagy szabadok?” Az István, a király rockopera klasszikusai után Dombrád polgármestere, Kozmáné Kasza Veronika a “Dombrád Város Közszolgálatáért” díjat adományozta Gerdán Tiborné Gyöngyikének, a Móra Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola igazgatóhelyettesének. Természetesen nem hiányozhatott az ilyenkor elmaradhatatlan kenyérszentelés sem, ebben Sipos Kálmám református lelkész és Molnár József római katolikus plébános működött közre.

A rendezvény végén hivatalosan is átadták a Horváth József Alkotóház és Helytörténeti Kiállítás épületét, melynek négy termében négy szakember munkájának gyümölcsei láthatóak: dr. Sipos József egyetemi docens, Láczay Györgyné nyugalmazott pedagógus, Eszlári János helytörténész és Vincze Menyhért, a helyi művelődési ház igazgatójának keze nyomát őrzi a vasárnap délután átadott alkotóház.

- Tarnavölgyi Gergely -

A SZON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!



Comments 0

Hozzászólás

 
1000
/1000 letters remain

Bernadett, a nap szépe

Bernadett 18 éves rudolftelepi lány. A vizsgái után a vendéglátásban szeretne elhelyezkedni. A nyárra még nincs terve, de ahogy a barátnőit ismeri…
tovább »


Login2