Koronavírus

2020.05.23. 19:45

Karanténban – Sóstón is

A német állam jóval szigorúbb kijárási tilalmat rendelt el, mint ami Magyarországon volt.

Fotó: Carina Ding

Irigykedve gondol a barátnőire a 23 esztendős Kálmánchey Krisztina, hiszen amíg ők már vígan cseveghetnek az éttermek, presszók teraszain, addig ő a barátjával együtt a világtól elzártan hatósági karanténban tölti mindennapjait. Igaz, már nem sokáig kell külön élniük a rokonaiktól, ugyanis vasárnap éjfélkor véget ér számukra a kötelezően előírt bezártság.

Münchenből Frankfurtba

– Ezt a pár napot már kibírjuk, a Németországban töltött, szigorú ellenőrzésekkel övezett két hónapos házi karantén után ez már meg sem kottyan. Münchenben töltöttem ugyanis februártól a kötelező szakmai gyakorlatomat, s amikor Németországban is kihirdették a rendkívüli helyzetet, hogy ne maradjak teljesen egyedül, átköltöztem Frankfurtba a szintén nyíregyházi származású barátom, Marci ott élő családjához, s onnan dolgoztam home office munkamódszerrel, csökkentett munkaidőben.

– Közben kiutazott oda Magyarországról Marci is, de aztán a járvány miatt bevezetett újabb szigorításokat követően ott ragadt, így két hónapig, március közepétől május 11-ig voltunk karanténban Németországban – elevenítette fel kérésünkre az emlékeit a Budapesti Corvinus Egyetem végzős hallgatója.

Drónok a levegőben

– A német állam jóval szigorúbb kijárási tilalmat rendelt el, mint ami Magyarországon volt, s drónokkal ellenőrizték, hogy betartják-e a szabályokat az állampolgárok. Csak a gyógyszertárak és az élelmiszerboltok voltak nyitva, minden más intézmény bezárt, még csak néhány órára sem nyithattak ki úgy, mint nálunk, így tulajdonképpen nem is tudtunk sehová sem elmenni.

– A boltba bevásárolni egy háztartásból maximum két ember mehetett el, s más háztartásban élőkkel közvetlenül nem is találkozhattak.

Előírták, hogy a boltban egyszerre hányan lehetünk bent maszkban, s a kocsikat is folyamatosan fertőtlenítették, így bizony hosszú időbe telt egy-egy bevásárlás. Felfestették a távolságtartó vonalakat, és csak bankkártyával lehetett fizetni. Akik az előírásokat nem tartották be, azokat keményen megbírságolták.

Krisztina és a barátja május 11-én Dortmundból utazott haza Magyarországra.

A Liszt Ferenc repülőtéren a szokásos hőmérséklet megmérése mellett számos kérdésre kellett választ adniuk, majd megkapták azt a piros cédulát, amit végül a karanténnak szánt épület postaládájára kellett kiragasztaniuk, jelezve, hogy hatósági ellenőrzés alatt álló személyek tartózkodnak az épületben.

Folyamatos ellenőrzés

– A repülőtéren az egészségügyi bizottság arra akart rábeszélni bennünket, hogy választhatjuk karanténul a szülői házat is, hiszen attól még a szülők eljárhatnak dolgozni. Csakhogy mi arra gondoltunk, mit szólnának vajon a szüleink munkahelyén a kollégák, ezért inkább az egyik rokon sóstói víkendtelkét kértük kölcsön a karantén színhelyéül – folytatta Krisztina.

– Budapestről még aznap hazahozott bennünket egy rokon az egészségügyi előírások betartásával, a kocsiból pedig rögtön Sóstón szálltunk ki a karantén helyszínén.

Másnaptól mindennap kaptunk ellenőrzést, eltérő időpontokban hol rendőrségi, hol civil kocsival jöttek az ellenőrök, s megnézték, valóban ott tartózkodunk-e, betartjuk-e a szabályokat.

– Olyankor mindig megkérdezték azt is, hogy jól vagyunk-e, de szerencsére nem volt semmilyen panaszunk. Marci innen is tud dolgozni, nekem is vannak projektjeim, valamint júniusban záróvizsgázom az egyetemen.

– Mivel kertes házban vagyunk, a szabadban is tudunk lenni, olykor pedig kertészkedem, no meg főzök is, a szüleim hoznak rendszeresen alapanyagokat. Szerencsére már nincs sok hátra a hatósági karanténból, tervezem a jövő heti programokat, jó lesz újra találkozni a barátnőimmel, a rokonokkal.

– A kötelező szakmai gyakorlatomat még sikeresen tudtam teljesíteni, de muszáj lesz nyáron visszamennem Münchenbe, hogy visszaadjam a belépőkártyát és a laptopot – tette hozzá befejezésül Kálmánchey Krisztina.

MML

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában