Dr. Fülöp Erik a megye 2-es számú választókerületének jobbikos országgyűlési képviselőjelöltje

Nyíregyháza – Több fontos célkitűzés mellett a cigány-magyar együttélés rendjének megőrzéséért is tenni kíván a képviselőjelölt.

A Jobbik Magyarországért Mozgalom a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei 2-es számú választókerületben dr. Fülöp Eriket indítja országgyűlési képviselőjelöltként – jelentették be csütörtökön a párt sajtótájékoztatóján. Tiszavasvárinak, a párt fővárosának háromszor is újraválasztott polgármestere, a megyei közgyűlésben 2014 óta helyet foglaló képviselő elmondta: rengeteg hezitálás után döntött úgy, hogy elfogadja a felkérést. – A legfontosabb képviselői feladatnak a biztonság megteremtését tekintem, ami alatt elsősorban az emberek – munkahely-teremtéssel megszilárdítható – anyagi biztonságát értem. Szeretném az általunk korábban felvetett bérunió – vagyis a bérszínvonal nyugati szintre emelésének – ügyét továbbvinni, javítanunk kell a szakképzés feltételein, s az egészségügyi rendszerünk struktúráját is meg kell újítanunk – sorolta dr. Fülöp Erik az elvégzendő feladatokat, majd hozzátette: – Minden tudásommal és szakértelmemmel azon kívánok munkálkodni, hogy az emberek életét jobbá tegyem, s hogy a megye és a választókerület problémáját valódi megoldások mentén képviseljem.








hirdetés