Dr. Tóth János – Nyolc évtized küzdelem, és szabadulás a depresszióból

Dr. Tóth János
Dr. Tóth János
Nyíregyháza – Ahogy a legtöbb ember életében lenni szokott, az övében is voltak szép napok és nehéz idők.

Az idén ősszel lesz nyolcvan éve, hogy Tóth János megszületett az istenháta mögötti beregi kis faluban, Mátyuson. A néhány holdon gazdálkodó édesapja jó földműves és vállalkozó szellemű ember volt: olyan termékekkel, zöldségekkel próbálkozott, amelyekre már akkor volt érdeklődés.

Már két lányhúga volt, amikor közbeszólt életükbe a háború: elvitték a családfőt, aki a fogságból negyvenkilósan érkezett haza. János idővel Nyíregyházára került, a közgazdasági technikum pénzügyi tagozatára, az egykori Véső utcai kollégiumban lakott.

– Első hazautamon mondtam apámnak, hogy én nem megyek oda vissza. Azt válaszolta, „te tudod, fiam, akkor majd veszünk neked is egy szekeret, meg tehenet, s hordod ki a trágyát a mezőre” – emlékszik vissza János, aki a téli szünet elteltével mégis sietett vissza a technikumba, ahol leérettségizett.

Váratlanul telefonhoz hívták

Ideiglenesen elpártolt a közgazdasági pályától: másfél év alatt szakmunkás oklevelet szerzett Debrecenben. Később a TITÁSZ-hoz került Nyíregyházán, ahol hat évig volt villanyszerelő, vonaltervező. Nem titkolja: szülőfalujában, ahol még akkor is petróleumlámpával világítottak, ő tervezte meg a villamosítást.

– Közben elcsábítottak az akkor épülő konzervgyárba, ahol 15 évig több fontos posztot bíztak rám a műszaki ellenőrzéstől a főenergetikusságig, de feladatot kaptam mozgalmi vonalon is. Szép, de nehéz korszak volt ez, hiszen innen jelentkeztem a közgazdasági egyetemre, ahol lediplomáztam, s megvédtem a doktori disszertációmat.

Aztán váratlanul telefonhoz hívták és a városi vezetés jelezte, távozik posztjáról az ingatlankezelő vállalat igazgatója, s rá gondoltak utódként. Miután igent mondott, több ezer megyeszékhelyi lakás „gazdálkodója” lett. Rendbe kellett tennie az egész céget, s törődni a bérlők ezernyi gondjával. Aztán a rendszerváltás közeledtén látta, hogy az IKSZV-szerű cégeknek hamarosan befellegzik, ezért úgy döntött, önálló gazdasági társaságot alapít, és a lakásépítést igyekszik majd segíteni. Így jött létre a NYÍRINKÖZ.

Rövid idő alatt a térség egyik legnagyobb lakásépítési cége lett a NYÍRINKÖZ. Kezük munkája fellelhető a megyeszékhely számos részén a Semmelweis, a Vasvári Pál utcától a Selyem utcai lakásokig, irodákig. Építettek orvosi rendelőt, több helyütt emeletráépítést végeztek, részt vettek a „panelprogramban”, de Mátészalkán is megtalálható kezük nyoma, könnyűszerkezetes társasházakon.

Cégeladás, nincs maradás

Sajnos, a vállalkozói évek egyre zavarosabb pénzügyi változásai, a svájci frank bedőlése az ő cégüket sem kerülte el. A banktól felvett hitelek kamata, törlesztőrészlete rohamosan emelkedett, ami dr. Tóth János egészségét sem kímélte.

Súlyos depresszió uralkodott el rajta, 17 hónapig szinte ki sem mozdult a Körte utcai lakásukból, majd a közeli iskolaudvar focipályává alakítása őrölte az idegeit. Döntöttek: nemcsak a céget adják el, lakást is cserélnek.

Megszabadulván ezektől a terhektől, lassan visszatért János egészsége. Az is az élete része, hogy az első házassága, melyből egy lánya született – 23 év után véget ért, második felesége szintén egy lánygyermekkel ajándékozta meg.

– Angyal Sándor –








hirdetés