Dühösek és pénztelenek vagyunk

Őri gyógyszertár
Őri gyógyszertár
Vaja, Őr – Vizitdíj, dobozdíj, drasztikus áremeléssel kísért támogatáscsökkentés, patikabojkott. Ezektől a címszavaktól hangos manapság a média, amikor a magyar egészségügy és a gyógyszerhelyzet kerül szóba. Cikkünkben annak jártunk utána, miként vélekednek a végbement és elkövetkezendő reformlépésekről a kisebb települések patikusai és betérő „vendégeik”, a gyógyulni vágyó betegek.

Fontos tudnivalók
– Egyes számítások szerint 50 milliárd
forinttal nő a lakosság gyógyszerkiadása a készítmények állami támogatásának
csökkentése miatt.
– Ma már több ezer gyógyszerért kell többet fizetni a patikákban, csaknem
ezer készítmény ára több mint 50 százalékkal drágult. Drasztikusan mérsékelték
a gyermekgyógyászatban használt antibiotikumok támogatását is.
– A dobozdíj azok után a gyógyszerek után fizetendő, amelyeket eddig az
egészségbiztosítási pénztár 100 százalékban támogatott. Most már e szerek
csak egy részét fizetik, és 300 forintot a betegeknek kell téríteniük.
– A nem támogatott gyógyszerek esetében a jogszabály ugyan megad egy maximált
árat, de attól a patikák lefelé eltérhetnének. Szintén szabály írja elő,
milyen készleteket kötelező tartaniuk.
– A jogszabály szerint ki kell írni minden szabad polcról árult készítmény
árát, a legtöbb patikában azonban szinte mindent az eladótól kell kérni,
aki megfelelő információt ad.

A vajai Rákóczi Patika vezetője, Jakab Anikó elmondta: a tára (patikapult) egyik oldalán sem könnyű a helyzet. Könnyen előfordulhat, hogy az áremelkedés hatására sokan nem fognak hozzájutni a gyógyszereikhez. – Húsbavágóan értintette a lakosokat a január közepétől életbe lépő dobozdíj és a TB-támogatások mérséklése.

Tavaly decemberben az illetékesek egy tollvonással megszüntették az inkontinenciás betegeknek járó ingyenpelenkákat. Miután lekerült a közgyógylistáról, még a térítési díj mértékét is felemelték! Egyre több a betegekre nehezedő kiadás. Sokan dühösek és felháborodottak, mert úgy érzik, sok pénzt csalnak ki a zsebükből indokolatlanul vagy ellenszolgáltatás nélkül.

Az őri Szamos Gyógyszertár fiatal gyógyszerésze, Filep Katalin úgy látja: az emberek többsége nem érti, miért cserélik le vagy teszik vénykötelessé a régi, jól bevált patikaszereket. – A TB-támogatások csökkentését mindenki érzékeli a kasszánál. Egy doboz közismert antibiotikum például közel 2500 forintba kerül. Ma már csak párszáz forintot vállal át ebből a gyógyszerkassza. A lakosság bízik szaktudásunkban, sokan jelezték: nem mennek a benzinkútra, továbbra is tőlünk kérnek tanácsot és pirulát, ha egészségügyi problémájuk adódik!

Olvasóink írták

Helyben fogyasszam?

Lenne néhány szavam a gyógyszerek dobozdíját illetően. Jobban belegondolva ebbe az új „közteherbe”, arra a következtetésre jutottam, hogy ha üvegdíj van, legyen dobozdíj is. Eddig rendben is volna, ha a dobozt vissza is váltanák, ahogy a betétdíjas göngyöleget. Ám a gyógyszeresdobozt eszébe sincs visszaváltani senkinek. Nekem meg a dobozra nincs szükségem, így miért fizessek azért, aminek egyáltalán nem veszem hasznát? Fogyasszam el helyben a megvásárolt gyógyszert, hogy megmeneküljek a dobozdíjtól? Mint aki betér egy ivóba, és kér egy pohár italt. Ott sem erőltethetik rá, hogy vigye haza az üveget… Valami hiba csúszott ebbe a rendszerbe. Minél több bőrt akarnak „lenyúzni” a beteg emberekről, ez már felháborító!

Szigeti Gabriella, hűséges olvasó

Terápia 2007

Gyógyuljon olcsóbban! Ez a mondat fémjelzi a körvonalazandó egészségügyi reformot. Nemrégiben lépett életbe az a rendelet, mely szerint az orvosoknak két azonos hatóanyagú gyógyszer közül az olcsóbbat kell felajánlaniuk. Ha a beteg ragaszkodik a már jól bevált, drágább orvossághoz, megteheti, ám választását aláírásával kell igazolnia. A szakemberek szerint az azonos hatóanyagú, ám más árkategóriába tartozó gyógyszerek között gyakorta nincs komoly különbség. A pénztárcánkat jobban megterhelő pirulák olykor csak segédanyagaik, színük, alakjuk vagy éppen borsos reklámköltségeik miatt kerülnek többe. Persze, kivételek mindig vannak, de azért az olcsó gyógyszer is lehet jó.

Lintényi Levente, Nagyecsed

Üvegdíj nincs, dobozdíj van

Egy vidám, avagy sokkal inkább nevetséges történetet szeretnék megosztani a Kelet olvasóival. Január közepén a gyógyszertárban voltam, vártam, hogy végre rám kerüljön a sor. Az ajtónál jó ideje álldogált már egy kisfiú, kezében egy zsák üres sörösüveggel. Amikor elunta az ácsorgást, beszólt az ajtón: Itt lehet visszaváltani a betétes üvegeket? – kérdezte. Nagy hahota fogadta a kérdést, majd az ABC-be irányítottuk.

Motruk Miklósné, Nyírbátor

– Palicz István –








hirdetés