Dunaszerdahelyi mérkőzés: a kormány szerint is kétséges lehet a szlovák rendőri beavatkozás

A magyar kormány álláspontja szerint a magyar közvéleményt jogosan kavarta fel, ami szombaton a dunaszerdahelyi mérkőzésen történt. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök vasárnap tájékoztatást kért az illetékes szakminiszterektől és a szlovákiai magyar nagykövettől is. Az érintettek a birtokukban lévő információkat átadták a miniszterelnöknek. Draskovics Tibor rendészeti miniszter ezután kérte a szlovák hatóságokat, hogy vizsgálják ki a történteket – mondta el a Független Hírügynökségnek Daróczi Dávid kormányszóvivő.

A televíziókban és az interneten látható felvételek a szombati, dunaszerdahelyi eseményekről, joggal kavarták fel a magyar közvéleményt. A felvételek kételyeket ébresztenek azzal kapcsolatban, hogy a szlovák rendőrök beavatkozása indokolt és arányos volt-e.

A nyilvánosság elé tárt felvételeken legalábbis nem látszik olyasmi, ami indokolttá tette volna a rendőri beavatkozást. A magyar kormány azt várja, hogy a kételyeket eloszlassák. Ebben a régióban – a Kárpát-medencében – különösen fontos, hogy a gyanúja se vetődhessen fel annak, hogy bármilyen etnikai szempont szerepet játszhatott az eseményekben. Ezért is fontos a mindenre kiterjedő vizsgálat – mondta el a Független Hírügynökségnek Daróczi Dávid kormányszóvivő.








hirdetés