Duplázott az olimpiai csapat nyíregyházi tagja

Czakó Áron az 50. Nemzetközi Kémiai Diákolimpia elméleti feladatain dolgozik
Czakó Áron az 50. Nemzetközi Kémiai Diákolimpia elméleti feladatain dolgozik - © Fotó: magánarchívum
Nyíregyháza – Két bronzérmet is nyert ebben az évben a nyíregyházi diák.

Czakó Áron júniusban érettségizett a nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnáziumban. A legtöbb kortársától eltérően nem vízparton, fesztiválon pihente ki a fáradalmakat, nyári munkát sem vállalt: az olimpiai felkészülésnek szentelte az idejét, s mindössze egy hónappal az érettségi után bronzéremmel tért haza.

A 18 éves diák eddigi legjobb eredményét érte el a Pozsonyban és Prágában megrendezett 50. Nemzetközi Kémiai Diákolimpián, ám nem ez az első bronza: ugyanilyen érmet nyert tavasszal Minszkben, a Nemzetközi Mengyelejev Diákolimpián.

Válogatás, felkészülés

– Mindig arról álmodtam, hogy megtalálom a választ az engem érdeklő kérdésekre. Az egyik első ilyen kérdés az volt: hogy lehet, hogy a modern tudomány még nem tudta legyőzni a rákot? Nem kaptam kielégítő választ a szüleimtől, ezért gyerekfejjel elhatároztam, hogy majd én megtalálom – idézte fel érdeklődése gyökereit az olimpikon, s hozzáfűzte: a versenyzéshez négy éve, a gimnáziumban kapott kedvet.

– Először az Irinyi János Országos Középiskolai Kémiaversenyen indultam, ahol hatodik helyezést értem el, ez lökést adott a folytatáshoz. Következtek az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyek, majd az olimpiák: először nem sikerült kijutnom, másodszor kvalifikáltam magam az idei Mengyelejev-versenyre, harmadszor pedig a kémiai diákolimpiára – sorolta Czakó Áron, s elárulta: az indulás előfeltétele a levelező válogatóverseny és három hét felkészítőtábor volt.

Két olimpia

– A minszki olimpián 22 ország több mint száz versenyzője indult, a hétfős magyar csapat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) és a Magyar Kémikusok Egyesülete (MKE) támogatásával vehetett részt. A két elméleti és egy gyakorlati forduló egyenként ötórás volt, a feladatok öt nagy témát – szerves, szervetlen, analitikus, bio- és fizikai kémia – öleltek fel, s a közelmúlt felfedezéseihez kapcsolódtak.

– A gyakorlati forduló egyik feladata a savlekötők vizsgálata volt, meg kellett állapítanunk, hogy a reflux kezelésére szánt szerek mennyi savat és mennyi idő alatt kötnek le – tudtuk meg a tavaszi versenyről, miként azt is: az érmeseket felveszik a Lomonoszov Egyetemre, a nyíregyházi diáknak azonban más tervei vannak.

– A verseny után volt alkalmunk megismerkedni a fővárossal és a helyi ételekkel; a szervezők szerencsére tudták, hogy egy kémiai diák­olimpia után kikapcsolódásként nem a tudományra vágyunk, a legemlékezetesebb program egy látogatás volt a BelAZ-gyárban. Itt készítik a világ legnagyobb szállítójárműveit, például a 810 tonnás bányadömpert – mesélte a bronzérmes, akinek Fehéroroszország többi részéről csak a végtelen fenyőerdők maradtak meg emlékként.

– A júliusi versenyt Pozsonyban rendezték, 76 országból több mint 300 diák érkezett, a négyfős magyar csapat két mentor és egy megfigyelő társaságában utazott, ugyancsak az Emmi és az MKE jóvoltából. Egy elméleti és egy gyakorlati forduló volt, sokkal érdekesebb és gyakorlatiasabb feladatokat kaptunk, mint a minszki olimpián. Az elméleti feladatok között szerepelt DNS-szál kémiai analízise, elektromos autók energiafelhasználásának vizsgálata, gombaméreg előállítása. Azt is ki kellett számolnunk, hogy 800 évvel ezelőtt meddig főzték üstben egy út közben elhunyt király holttestét, hogy elejét vegyék a bomlásnak. A gyakorlati fordulóban narancsaromából kiindulva kellett előállítanunk egy fontos szerves vegyületet, és meg kellett állapítanunk, melyik híres ásványvízből kaptunk mintát. Mindezzel lényegében lehetetlen volt időre végezni, a feladatokat még tapasztalt vegyészek sem tudták befejezni öt óra alatt.

– A verseny után vonatra ültünk, Prágában városnézéssel és sörözéssel töltöttük a napokat, amíg feldolgozták az eredményeket. A díjátadót a Rudolfinumban rendezték, az érmeket rektorok, kutatók, miniszterek adták át – mesélte Áron, aki csak akkor értesült a helyezéséről, amikor felolvasták a nevét.

Irány Cambridge

– A középiskolai tanárom Némethné Horváth Gabriella volt, sok segítséget kaptam Sarka Lajos tanár úrtól, a családomtól és a legjobb barátomtól, Arany Esztertől, akivel két éve együtt készülünk, és szintén bronzérmet kapott Prágában. Az alapvető labor­eszközökkel a Nyíregyházi Egyetemen ismerkedhettem meg, az olimpiai felkészítést pedig az ELTE tanárainak köszönhetem – sorolta Czakó Áron azokat, akik egyengették az útját. Végül a továbbtanulási terveiről is beszámolt.

– Szeptemberben Angliába költözöm. Azért döntöttem a Cambridge-i Egyetem mellett, mert ez Európa egyik legjobb intézménye, s egy elég ritka szakot választottam. Ez egy több területet érintő természettudományos szak; a hazai gyakorlattal ellentétben nem kell 18 évesen specializálódnom, menet közben is dönthetek.

– A felvételi egy hosszú folyamat volt, amelynek az utolsó állomása egy személyes beszélgetés volt a leendő oktatókkal. Nem a jegyeimre voltak kíváncsiak, inkább a gondolkodás, az együttműködési készség a döntő. Még mindig foglalkoztat a rákkutatás, hiszen rengeteg ember életét befolyásolja, nagy kihívás, ezért a sejtbiológia, molekuláris biológia szóba jöhet kutatási területként, de a jövő zenéje, melyik irányba fordulok.

Példaértékű teljesítmény

Négy érmet nyertek az 50. Nemzetközi Kémiai Diákolimpián a magyar diákok, a vasárnap befejeződött verseny nem hivatalos rangsorában Magyarország a tizedik helyen végzett. Az első kémiai diákolimpiát rendező ország utódai, Csehország és Szlovákia közösen szervezték az idei jubileumi versenyt. Sajgó Mátyás, a miskolci Földes Ferenc Gimnázium tanulója arany-, Botlik Bence az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium tanulója ezüst-, Arany Eszter, a veszprémi Lovassy László Gimnázium és Czakó Áron, a nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium tanulója bronzérmet nyert. Az Emmi gratulál a tanulóknak, amiért ilyen kimagasló teljesítménnyel képviselték hazánkat; eredményeik nem csak korosztályuk, hanem az összes diák számára példaértékű – számolt be a minisztérium közleményéről az MTI.

HP








hirdetés