DVSC: dupla meccs az egriekkel

Akt.:
Pirosban: Vantara-Kelemen Éva
Pirosban: Vantara-Kelemen Éva - © Fotó: Derencsényi István
Debrecen – Előbb a bajnokságban, majd pár nappal később a kupában is összecsap a két együttes.

Pár napon belül kétszer is találkozik a DVSC Schaeffler az egri Eszterházy Károly Főiskola csapatával. Előbb pénteken, hazai pályán a bajnoki pontokért (a meccset élőben közvetítjük portálunkon), majd hétfőn a Magyar Kupában a továbbjutásért is megütköznek egymással a felek. Az egriek újoncként vágtak neki a bajnoki szezonnak – ahogy Debre Viktor vezetőedző fogalmazott, az idei évet a tavalyi ajándékaként kell megélniük, mindenfajta teher nélkül. De azzal valószínűleg a szakember sem számolt, hogy hat mérkőzés után pont nélkül fog állni együttese. Ennek megfelelően a Loki mindkét összecsapás esélyese, de Vantara-Kelemen Éva, a gárda csapatkapitánya tisztában van vele, hogy a hevesiek nem fogják könnyen adni a bőrüket.

Kellenek a pontok

– Nyáron játszottunk velük egy felkészülési mérkőzést, amelyen nagy arányban nyertünk, de abból nem lehet kiindulni, mert ezek a találkozók most tétre mennek. Számomra nem kérdés, hogy mindkét összecsapáson csak a győzelem az elfogadható. A bajnokságban nagy szükségünk van pontokra, a kupában pedig szeretnénk egy szép eredményt elérni. Nem gondolnám, hogy valamelyik meccset is „feláldoznák” az egriek, az NB I-ben még pont nélkül állnak, a kupában pedig otthon játszanak, szóval biztos meg akarják mutatni a saját közönségük előtt, hogy jobbak annál, mint amit az eredményeik sugallnak.”

Bár felemás szezont fut a DVSC, amennyiben szeretné a klub elérni a megfogalmazott céljait, a sereghajtó ellen csak a győzelem lehet az elfogadható.

Ha rendben a védekezés

– Fiatal csapatról beszélünk, amelyben azért vannak első osztályú tapasztalattal rendelkező kézilabdázók, Sári Barbara már 39 gólnál tart, rá nagyon kell majd figyelniük védekezésben a belső embereinknek. Ettől függetlenül úgy gondolom, tudásbeli különbség van a két együttes között, és a rutin is mellettünk szól. Ha rendben lesz a védekezésünk, és minél tovább ki tudjuk tolni a Győr és a Fradi elleni azt az egy-egy félidőt, amikor partiban voltunk ezekkel a csapatokkal, akkor jó esélyünk van a győzelemre, mert a megszerzett labdákból a gyors szélsőink révén könnyű gólokat szerezhetünk a lerohanásokból – bizakodott a kapitány. A Loki továbbra sem számíthat Anna Punyko játékára, de a kézsérülés miatt a legutóbbi FTC elleni derbit kihagyó Lotte Grigel játéka is kérdéses. A DVSC Schaeffler–Eszterházy SC mérkőzés pénteken 18 órától kezdődik a Hódos Imre Sportcsarnokban.

MSZ


Szabó Dóra mindent megtesz érte, hogy idővel stabil kezdő lehessen
Debrecen - A DVSC Schaeffler 18 éves, ifi-világbajnokságot megjárt hálóőre, Szabó Dóra nem szeretett futni, így kötött ki a kapuban. A debreceni Ady-gimnázium végzős tanulója lapunknak elmondta, szeretne olyan teljesítményt nyújtani, mellyel alapemberré válhat a Lokiban, emellett a felnőtt válogatot...

Fotó: dvsckezilabda.hu
Debrecen - Agárdi Éva és Szarvas Éva is elhunyt ezen a számunkra nagyon szomorú héten – olvasható a DVSC Schaeffler hivatalos honlapján. Hétfőn örök nyugovóra tért Agárdi Éva, akinek elvesztését még fel sem tudta dolgozni a debreceni klub, szombaton máris újabb szomorú hír érkezett: immár Szarvas...








hirdetés