DVSC-TEVA – DVTK 1-2 (1-0)

DVSC-TEVA – DVTK 1-2 (1-0)
A labdarúgó Soproni Liga 14. fordulójában Debrecenben nyert a DVTK, megszakítva ezzel a Loki hazai veretlenségi sorozatát.  Video Video

A mérkőzés után a DVTK szurkolói és játékosai hatalmas örömünnepet csapatak, műsorra került az ilyenkor szokásos “Hé, fiúk!” és az “Amíg élek én…” is.

90+5. perc: Vége. A Loki visszaesett a második félidőben és egy jogos 11-est sem adtak meg neki, DVSC-DVTK 1-2 (1-0).

90+4. perc: Nem tud helyzetbe kerülni a Loki. Teljesen megfordult a játék képe, a DVTK nem érdemtelenül nyer.

90+2. perc: Amerre állnak, arra rúgják most már a vendégek a labdát.

90. perc: Négy percet hosszabbít a bíró.

89. perc: Ahodikpe lőtt meg egy labdát húsz méterről, jobbról, kevéssel ment fölé.

87. perc: Czvitkovics lőtt volna kapura egy levágódó labdát, de az ötösön elakadt a labda a lábak között. Nincs Loki-helyzet…

85. perc: Az egykori debreceni játékos, Jimmy Jones Tchana jött be Tóth Mihály helyett.

83. perc: Küszködik a Loki, de a vendégek nagyon jól tömörülnek. Talán a szélekkel kellene próbálkozni a hazaiaknak.

82. perc: Rudolf lőtt 18 méterről ballal a kapu felső sarkába, de a vendégek kapusa óriásit védett!

80. perc: A diósgyőriek énekelnek, míg a hazai drukkerek dermedten nézik a történéseket. Egyenlőre nagy meglepetés az eredmény…

76. perc: Kiss ütközött Ahodikpével, a fekete csatár a földön maradt, de rövid ápolás után harcra újra.

75. perc: Varga helyett Czvitkovics állt be a Lokiba.

74. perc: Kamber ment el a bal oldalon, centerezését épp csak ki tudta rúgni Komlósi. Veszélyesebb most a DVTK.

72. perc: A Loki kihagyta a helyzeteit, a DVTK pedig mind a kettőt belőtte. Közben Dombi adott középre, Szakály 12 méteres lövését azonban biztosan védte a kapus.

69. perc: Góóól!!! 1-2!!! Ahodikpét vágták fel a jobb oldalon. A szabadrúgásból a labdát Gohér tekerte a kapu elé, Varga József szerencsétlenül nyúlt bele, majd Tóth Mihályhoz került, aki közelről a kapu közepébe lőtt.

67. perc: Kerekes Zsombi csak egy van! – éneklik a hazai drukkerek. Meghálálja-e a csatár?

66. perc:vendégszektorban örömtüzek gyúltak. Közben Oláh helyett Kerekes a pályán.

64. perc: Góóól!!! 1-1!!! Bernáth buktatta Hommát, tizenegyes! Takács Péter az elvetődő Polekszics felett a kapu közepébe lőtt.

63. perc: Szakály bal oldali szabadrúgását húzta le magabiztosan Vojinovic.

62. perc: Rudolf adott be balról, Oláh az ötösön a kapuba lőtt volna, de a labda levágódott Sebők Vilmos kezéről. Elmaradt a tizenegyes!

59. perc: Szélpál Tamás helyett Lipusz Norbert állt be a DVTK-ba. A vendégek felállása ezek után úgy módosult, hogy Tóth Mihály helyezkedett továbbra is a hazaiak kapujához legközelebb, Lipusz Norbert balról, Homma Kazuo középről támogatta, míg Euloge Ahodikpe átment a jobb oldalra. A hazaiaknál Dombi áll be Demjén helyett. A Kicsit kórusban éltetik.

58. perc: Nyílt sisakos a küzdelem most, a DVTK is mindent belead és a Loki is döntésre akarja vinni a dolgot. Nagy az iram.

56. perc: Rudolf hat méteres lövését védte óriási bravúrral a kapus a rövid alsó saroknál.

Ha már kijött, megkérdeztük Lukács Lacit az első félidőről: A helyzetei alapján minimum 3 góllal vezethetne a Loki. Agresszívebb játékkal nagyobb is lehetne a különbség.

52. perc: Cserél a Diósgyőr: Szabó Viktor helyett Homma Kazuo a pályán.

46. perc: Varga kapott jó labdát az ötösön, de mire lőtt volna, beléptek elé, így szöglet lett.


19:00 – Jönnek ki csapatok. A Lokiban és a Diósgyőrben sincs csere. Útjára indult a labda.


45. perc: Vége a félidőnek, a Debrecen teljesen megérdemelten vezet.

44. perc: Visszaesett a meccs színvonala, a Lokinak most nem sürgős, a DVTK pedig nem tud újítani.

42. perc: Ahodikpe helyezett el egy tüskét Demjénnek, Bernáth ott termett és a mezénél fogva rendre utasította a vendégek csatárát.

40. pec: Szakály tört be a bal szélen a büntetőterületre, visszahúzni sen tudták, éles szögből rásuhintotta, de a rövidsaroknál elvetődő kapus lábbal védett!

37. perc: Egy vendég bedobás után Tóth Mihály ugrott a legmagasabbra, de mielőtt fejelhetett volna, már lefújták a megmozdulását lökés miatt. Most kintebb jött a DVTK.

35. perc: A hazai ultrák begyújtották a pirókat. A vendégdrukkerek “Ne add fel soha”- rigmusba kezdtek.

33. perc: Góóól!!! 1-0!!! Rudolf lőtt el egy labdát a tizenhatos bal sarkáról és védhetetlenül vágódott a bal sarokba. Hatalmas gól!

31. perc: Oláh tétovázott a tizenhatoson, de mivel nem volt kinek adnia, rászúrta a labdát, ami 3 méterrel ment mellé. A folytatásban Ahodikpe lőtt kevéssel a Loki kapuja mellé, cimbalomszögből.

28. perc: Szakály a bal oldalról ívelt középre, Kiss Zoltán 5 méterről, a kapunak háttal állva fölé fejelt. Újabb nagy helyzet!

25. perc: Elég egysíkú játék zajlik, a Diósgyőr még egyszer sem jutott el a Loki kapujáig. Csak a balszerencséje miatt nem vezet még a DVSC.

22. perc: Oláh maradt le egy beadásról a kapu torkában. Ha belevetődik a labda útjába, biztos gól.

21. perc: Rudolf lőtte rá 24-ről a labdát, a léc alól szedte ki Vojinovic. Nagy helyzet volt ez is…

19. perc: Oláh elől kezezésgyanúsan tisztáztak a tizenhatoson belül… Néma maradt a síp.

16. perc: Szakály adott be szögletet, Oláh sarokkal húzta kapura három méterről, de a kapus pont ott állt és kiütötte! Közben megtelt a vendégszektor, több százan vannak, összesen lehetünk vagy 6500-an. Jól játszik a Loki, csak még szerencséje nem volt.

14. perc: A két tábor példásan szurkol, nem szidják egymást. A szlovákok viszont kapnak hideget, meleget.

13. perc: Oláh vett le egy remek Szakály beadást mellel öt méterre a kaputól, de a kapus tisztázott előtte. Fokozódik a nyomás a DVTK kapuja előtt.

12. perc: Rudolf vitte végig a félpályán a labdát, remekül tálalt Szakály elé, de a 14 méteres lövésbe beleléptek a védők. Tóth Mihály vágta fel Demjént a pálya közepén, ez is lap!

11. perc: Leandro iszonyú keményen faultolta le az egyik diósgyőrit, sárgát kapott érte.

9. perc: Nem nagyon alakul ki helyzet, de a ütközések szikrázó keménységűek.

A lelátón legalább ötezren vannak, sokan választották koraesti programul a Loki utolsó hazai meccsét.

5. perc: A két szurkolótábor igazi futballhangulatot teremt, drukkolnak és hangosak.

3. perc: Leo csavart egy szabadot 25 méterről a bal felső felé, de vendég portás vetődve védett. A szögletet üggyel-bajjal tolta ki a léc alól. Komlósi mégis vállalta a játékot, Bíró helyett a csapatban.

1. perc: A Loki kezdett Németh Ádám sípszavára.


18:00 – A Szlovákiát “éltető” rigmusok is beindultak.

Feketében játszik a DVTK, tiszta fehérben a Loki. A vendégszurkolók hangja már megjött, százan lehetnek a szektorban.

17:58 – A B-középben ismerős arcot pillantottunk meg: Lukács László, a Tankcsapda frontembere is tiszteletét tette az utolsó hazai bajnokin.

17:54 – “Isten, óvd meg a Magyart”- olvasható a hazai ultrák kifeszített drapériáján. A dunaszerdahelyi eseményeket valóban nehéz feledni.

17:50 – A két csapat befejezte a melegítést és bevonulnak az öltözőbe. Még tíz perc és kezdődik!

17:47 – Egyre nagyobb számban vannak jelen a lelátókon, az B-közép most feszíti ki transzparenseit. A miskolci drukkerek létszáma is megduplázódott.

17:45 – Kellemes, már-már tavaszi időben kerül sor a találkozóra. A játéktér kitűnőnek látszik, bár az idővel leszálló pára csúszóssá teheti. Lassan gyülekeznek a szurkolók, a vendégszektorban is vannak már nagyjából harmincan.


JEGYZŐKÖNYV

Labdarúgó Soproni Liga, 14. forduló:

DVSC-TEVA - Diósgyőri VTK 1-2 (1-0)

Debrecen, 6500 néző, v.: Németh Ádám (Vámos T., Tóth I.)
DVSC-TEVA: Polekszics – Bernáth, Mészáros, Komlósi, Leo, Demjén (Dombi, 59.), Kiss Z., Varga (Czvitkovics, 72.), Szakály, Oláh (Kerekes, 66.), Rudolf. Klubmenedzser: Herczeg András.
Diósgyőri VTK: Vojinovic – Bokros, Sebők, Kamber, Gohér – Búrány, Takács – Szélpál (Lipusz, 59.), Szabó Viktor (Homma, 52.), Ahodikpe – Tóth Mihály. Vezetőedző: Sisa Tibor.

Sárga lap: Leandro a 10., Tóth a 12.,  percben.
Csere: Szabó Viktor helyett Homma az 52., Szélpál helyett Lipusz az 59., Demjén helyett Dombi az 59., Oláh helyett Kerekes a 66., Varga helyett Czvitkovics a 75., Tóth Mihály helyett Tchana a 85. percben.
Gól: Rudolf (1-0) a 33., Takács P. (1-1) a 64., Tóth Mihály (1-2) a 69. percben.


A kispadon ott ül majd az a Kerekes Zsombor is, akinek ma van a névnapja. Jobban nem is ünnepelhetné ezt meg, mint ha estleges beállta után gólt lőne… Szólhatna neki a jól ismert nóta: Zsombi csak egy van, Kerekes Zsombi csak egy van!

Mivel a rivális Újpest tegnap csak egy pontot szerzett a Győr ellen, a Lokinak reális esélye van arra, hogy négy ponttal meglépjen a liláktól. Ehhez “csupán” le kellene győzniük a Diósgyőrt.  

A Soproni Liga 14. fordulójában a tabella élén álló Loki a tizennegyedik helyezett miskolci gárdát látja vendégül, amely eddig mindössze háromszor győzött, valamennyi alkalommal hazai pályán.

Az új edző, Sisa Tibor által dirigált vendégcsapat az U-19-es válogatott sikeredzőjével eddig három mérkőzésen kétszer nyert, és egyszer veszített. Herczeg András klubmenedzser a keret tagjai közül semmiképpen sem számíthat Takács Zoltánra, aki az MTK ellen begyűjtötte ötödik sárga lapját. Hiányozni fog Máté Péter is, aki a Ferencváros elleni NB II-es találkozón sérülést szenvedett, így feltehetően 6-8 hetet ki kell hagynia.Szűcs István mandula műtét előtt áll, Huszák Tamás pedig vélhetően két hétig nem állhat a szakvezetés rendelkezésére.

A vendégek is egy megtizedelt sereggel állnak ki, hiszen hiányozni fog Köteles László (izomszakadás), Kállai Norbert (szalagszakadás), Lakatos Béla és Srdjan Stanic (húzódás)is a soraikból. Sisa Tibor csak közvetlenül a meccs előtt dönti majd el, hogy két kapusa közül Drasko Vojinovic vagy Somodi Bence véd majd.








hirdetés