DVTK Jegesmedvék: Az utolsó harmadban buktak

Akt.:
DVTK Jegesmedvék: Az utolsó harmadban buktak
© Fotó: ÉM-Archívum
Miskolc – Gyetván játszott va­sárnap este a DVTK Jegesmedvék hoki­csapata.

Hatodik mérkőzését vívta vasárnap a szlovák Tipsport Ligában a miskolci együttes, amely nyilván a győzelem reményében lépett jégre, a csapat ki akarta javítani a két nappal korábbi, zólyomiak ellen elszenvedett 0–5-s hazai fiaskót.

Hajós és Miskolczi nélkül korcsolyáztak ki a gyetvai jégre a Macik, akik az első emberhátrányos szituációt kapták az 5. perc elején (Ritó volt szabálytalan). A Detva sokáig nem tudott mit kezdeni a szituációval, felállni is nehezen tudtak, de már csak 1 másodperc volt a büntetésből, amikor egy kipattanó korongra Pulis mozdult a leghamarabb és a hálóba lőtt (1-0). Nem volt kemény a mérkőzés, játékmegszakítás csak elvétve történt. Galanisznak volt egy kísérlete, amit könnyen fogott a hazai kapus, aztán Kulmala, már nagyobb löketét is. 4:14 volt vissza a felvonásból, amikor Pance elhúzta a pakkot Riecicky mellett, és egyenlített (1-1). Ezúttal a Jegesmedvék kaptak fórt, éltek is vele, Milam maradt egyedül a hosszú oldalon (1-2).

Állt a játék

Kiállítások vezették fel a második játékrészt, de ezzel egyik emberfölényben lévő együttes sem tudott élni. Veszélyesek voltak a népkertiek, ebben a szakaszban volt, amikor hosszú másodpercekre letáboroztak a gyetvaiak harmadában. Mindkét kapusnak akadt munkája ketrece mögött, aztán Pulis rontott ziccert, de Dus­chek érdemei is megvoltak mindebben. A látogatók portása azonban Daloga kísérletével szemben már tehetetlen volt a 31. percben (2-2). Nagyjából azonos erők nyüstölték egymást, a nagy hajtásban egy plexidarab is kitört, így állt a meccs, jöttek a szakemberek, akik söprögettek és javítottak. Visszaérkezve a küzdőtérre a Macik még elpuskáztak egy fórt, így döntetlennel fújhattak egy keveset a csapatok a második szünetben, amikor az edzőknek sok mondanivalója volt.

Három hazai gól

A harmadik felvonásban mind­két gárda igyekezett a maga javára fordítani a mérkőzést, de a lövések egyik kapunál sem értek célt. Egészen a 47. percig, ekkor F. Fekiac lőtte előnybe a Detvát (3-2). Újabb miskolci emberelőny pörgött le úgy, hogy abból nem sikerült semmi érdemlegeset kihozni, már az utolsó 5 percben járt az összecsapás. Milam szabálytalansága miatt az utolsó 1:45 percre négyen maradtak a Jegesmacik, Gaspar meg is lepte Duscheket és eldöntöttek a találkozót (4-2), Matus Chovan találata pedig már csak ráadás volt (5-2), nyert a pályaválasztó.

Molnár István


Jegyzőkönyv

HC 07 Detva (szlovák) – DVTK Jegesmedvék 5–2 (1-2, 1-0, 3-0)

Gyetva, 560 néző. V.: Kalina, Adamec, Bogdan, Smrek (szlovákok).

HC 07 Detva: Riecicky – Kuklev, Chovan Martin (2), Scurko (1), Murcek, Pulis 2 (1) – Hrasko, Chovan Matus, Daloga 1, Magogin, Zilka – Simon, Sládok (1), Tibensky, Gaspar 1, Mily (1) – F. Fekiac 1, Jendrol, V. Fekiac (1), Valent, Surovy. Vezetőedző: Josef Turek.

DVTK Jegesmedvék: Duschek – Crawford, Kiss D., Harrison, Vas (1), Loiseau – Szirányi, T. Slovák, Pance 1 (1), Kulmala (1), Somogyi – Láda B., Milam 1, Ritó, Galanisz, Magosi – Rusk, Vincze, Vojtkó. Vezetőedző: Glen Hanlon.

Kiállítások: 8 perc, ill. 10 perc.

Josef Turek: – Az első harmad végét elszúrtuk. A második és a harmadik húsz percben viszont négyszer betaláltunk és egyet sem kaptunk. Összességében elégedett lehetek a látottakkal.

Glen Hanlon: – Jól kezdtük a mérkőzést. A második harmadig kiegyenlített volt a játék. Aztán vétettünk pár olyan hibát, amelyek megbosszulták magukat és ezeket ilyen szinten nem lehet elkövetni. A tanulságokat levonjuk és előre nézünk.



Detva vs. DVTK Jegesmedvék - Legalább ötvenen lesznek Gyetván
Miskolc - Ismeretes, hogy pénteken este rendbontás történt a miskolci jégcsarnokban rendezett DVTK Jegesmedvék – HKM Zvolen szlovákiai Tipsport-ligás jégkorong mérkőzésen, amelyet a vendégek 5-0-ra nyertek meg. A rendbontás fejleményeként a DVTK először arra kérte szurkolóit, hogy ne utazzanak e...

Rendbontás volt a jégcsarnokban
Miskolc - Ismeretes, hogy pénteken este a DVTK Jegesmedvék szlovákiai Tipsport Ligában szereplő jégkorongcsapata hazai környezetben 5-0-ra kikapott a HKM Zvolentől. A találkozón rendbontás is történt, amiatt csúszott a harmadik harmad kezdése. A diósgyőriektől kapott tájékoztatás szerint egy sérülte...








hirdetés